Belföld

Fontos közösségi feladat az idősekre való odafigyelés

Erről Nyírturán beszélt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter

Az idősek iránti tisztelet megadása, a róluk történő szakértői gondoskodás és az odafigyelés a legfontosabb feladata egy közösségnek, legyen az egy ország, egy falu vagy egy kistérség - jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírturán, a helyi bentlakásos idősotthon korszerűsítése alkalmából tartott alapkőletételi ünnepségen.

A 82,5 millió forint értékű beruházás jelentőségét hangsúlyozva a miniszter elmondta, olyan komplexum újul meg Nyírturán, amely környezetbarát, hatékonyan és gazdaságosan működik és akadálymentes otthont biztosít majd az ott élő idős emberek számára.
A nyírturai idősotthon az egész ország fejlődésének, előrelépésének egyik fontos kistérségi szimbóluma lesz - tette hozzá Seszták Miklós.
A térség országgyűlési képviselőije gratulált a faluban elindított, illetve folyamatban lévő fejlesztésekhez, majd megerősítette, a község jó úton halad, mert - a kicsiktől az idősekig - igyekszik minden lakosáról gondoskodni.
A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában lévő, jelenleg tízszemélyes bentlakásos idősotthon a felújítás után duplájára bővül. A társulás pályázaton - vissza nem térintendő támogatásként - 82,5 millió forintot nyert el az épület korszerűsítésére, akadálymentessé tértelére, eszközbeszerzésre, valamint a dolgozók képzésére.
Jászai Menyhért, a társulás elnöke, Nyíregyháza alpolgármestere az eseményen elmondta, nagyon fontos az ott lakó idősek minőségi ellátása, a pályázat létrehozása és megnyerése pedig csapatmunka volt, amelyben a segédmunkástól a polgármesteren át a miniszterig mindenki részt vett. 
A beruházás a tervek szerint szeptember végére készül el.