Belföld

Fókuszban a brókerbotrány az Országgyűlés mai ülésén

A szocialista képviselők a Questor-botrányt firtatják majd

A munkabérekről, a brókerbotrányról, a földgázellátásról és a vasárnapi tapolcai időközi országgyűlési választásról volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben.

Az elnöklő Sneider Tamás bejelentette, hogy Áder János köztársasági elnök átiratban tájékoztatta az Országgyűlést Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium új államtitkárának április 1-jei hatállyal történő kinevezéséről. 
Az LMP-s Schiffer András elmondta, hogy múlt héten a dolgozói szegénység csökkentése érdekében egyeztetést kezdeményeztek a pártokkal, az LMP-nek pedig vannak javaslatai is. A nettó minimálbér érje el legalább a létminimum szintjét; vezessék be a többkulcsos adórendszert; a családi adókedvezmény a felsőoktatásban tanuló gyermek 24 éves koráig járjon; a közszférában legyen béremelés - ismertette ezeket. Hozzátette: javasolják az alapvető, helyben termelt élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentését.
Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint a szegénység ellen úgy lehet küzdeni, ha több munkahely van, s emlékeztetett: huszonhárom éve nem dolgozott annyi ember Magyarországon, mint most, döntő többségük a versenyszférában dolgozik. Hozzátette: az utóbbi négy évben csaknem tizenegy százalékkal nőtt a fizetések reálértéke családi adókedvezménnyel, kedvezmény nélkül 5,2 százalékkal. Reményét fejezte ki, hogy a gazdaság teljesítőképességének növelésével lehet majd a béreket emelni.

Völner Pál (Fidesz) arról érdeklődött, hogyan nőnek a reálbérek 2015-ben. Szerinte a bérek értéke két éve folyamatosan növekszik. Hozzátette: a Volán dolgozói április 1-jétől 2,4 százalékos béremelést és egyszeri 30 ezer forintos juttatást kapnak, a megállapodás több mint 18 ezer dolgozót érint.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint 2015-ben külön hangsúlyt kapott az a kormányzati szándék, hogy a bérek emelkedése nem vezethet munkahelyek megszűnéséhez. Mint mondta, a 2015 januári adatok szerint 5,6 százalékkal nőttek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban. 

DK: Fazekas Sándor vállalja a felelősséget!
A Demokratikus Koalíció szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek személyesen is felelősséget kell vállalnia és távoznia kell a posztjáról azért, mert az általa irányított tárca egyik háttérintézménye 410 millió forintot tartott a csődbe ment Hungária Értékpapír Zrt.-nél - mondta a párt alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Varju László szerint a miniszter a tárca nevével "takarózik", amikor arról kérdezik, hogy hogyan kerülhetett közpénz "magánbrókerekhez", "megy a mosakodás", de felelős nincs. Hangsúlyozta, hogy egy minisztérium vagy annak háttérintézménye nem tarthat állami pénzt egy brókercégnél.Az ellenzéki politikus közölte, írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnököz, hogy megtudja, ki adott utasítást a pénz kihelyezésére, "ki kapott érte a brókercégtől jutalékot" és a történtekben volt-e szerepe annak, hogy az agrártárca gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára korábban a Hungária Értékpapír Zrt.-nél dolgozott.
Varju László felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy indítson nyomozást az ügyben.

Az MSZP-s Harangozó Tamás a brókerbotrány, a Quaestor-ügy kapcsán sürgette a kárt szenvedett ügyfelek azonnali kártalanítását, az MSZP ezzel kapcsolatos javaslatának elfogadását. Szerinte ha mindez a szocialista kormányok alatt történt volna, akkor "a Jobbik és a Fidesz összefogásával már lángolna Budapest". Elmondta, a két érintett kormánytag, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter politikailag már megbuktak. A kérdés az, hogy jogilag mikor vonják felelősségre őket - firtatta, egyben a két miniszter lemondását sürgette. 
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint biztos nyelvbotlás volt, hogy az ellenzéki képviselő a Buda-Cash ügyfeleiért nem aggódik. Azt kérdezte, miért csak a Quaestor harmincegyezer ügyfeléért aggódik, talán csak nem azért, mert a Buda-Cash-ügy ezer szálon köthető a MSZP-hez? Jelezte, hogy a Quaestor kisbefektetőinek pénzét (hatmillió forintig) kifizeti a Befektető-védelmi Alap. Szóvá tette, hogy a két minisztert egymással teljesen ellentétes magatartás miatt akarják lemondatni.

A kereszténydemokrata Földi László azt tudakolta, milyen tapasztalatokkal zárult a téli időszakban a hazai gázellátás, illetve mit tett a kormány a biztonságos földgázellátás érdekében. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban számos tároló került állami kézbe.
Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára kijelentette: az idei fűtési szezonban a folyamatos földgázellátás mindvégig garantált volt, és emellett Magyarország jelentősen hozzájárult Szerbia és Ukrajna ellátásához is. Elmondta, hogy 2014. december 1-je és 2015. március 15-e között 4,1 milliárd köbméter gáz fogyott, ez 0,22 köbméterrel több mint az egy évvel korábbi. Jelezte, a tárolókban több mint egymilliárd köbméterrel több gáz volt a betárolási időszak végén, mint 2013-ban a legmagasabb töltöttségi szint esetén. 2015. március végén közel 1,5 milliárd köbméter földgáz volt a tárolókban - mondta.
A jobbikos Volner János  a tapolcai választás kapcsán beszélt arról, hogy az elmúlt huszonöt évben a Fidesz és az MSZP egymás között "adta-vette", cserélgette a hatalmat. "Holló a hollónak nem vájja ki a szemét" - idézte a közmondást, hozzátéve, hogy ezért nincs elszámoltatás soha. Meglátása szerint ezt a kétpólusú rendszert a Jobbik 2010-ben törte meg középpártként. Azon véleményének adott hangot, a tapolcai választás eredményétől tart a Fidesz, a választás pedig a Jobbik és a Fidesz között dől el, a baloldalra leadott szavazatok pedig elvesznek.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára visszautasította, hogy a jobbikosok folyamatosan egybemossák az MSZP-SZDSZ-koalíciót és a Fidesz-kormányt. Szerinte a Jobbik jelöltje nyíltan rasszista, antiszemita tartalmakat oszt meg az interneten, majd aztán hazudik erről. Az államtitkár Vona Gábor Jobbik-elnököt elhatárolódásra kérte. A politikus a baloldali jelöltet egy régi szakszervezeti kádernek tartotta, aki a Mal Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként nem ragadta meg a lapátot és nem állt ott az első sorban a vörösiszap-katasztrófa idején. A Fidesz-KDNP-jelöltjét, Fenyvesi Zoltánt ajánlotta a választók figyelmébe. Mint mondta, nem a Fidesz, hanem magyar demokraták rettegnek a Jobbik győzelmétől.
A fideszes Gulyás Gergely a tapolcai választás tétjének azt tartja, hogy a térségben élők érdekeit ki fogja képviselni. Szerinte a kormánypártok jelöltje kiemelkedően a legalkalmasabb arra, hogy a környékbeliek érdekeit az Országgyűlésben képviselje. Fenyvesi Zoltánnak köszönhető, hogy már jelöltként elérte, hogy az egészségügyi kormányzat korrigálja egy döntését, és ezért 2,3 milliárd forintos támogatást kap a tapolcai kórház - mondta. Majd megismételte az L. Simon László által megfogalmazott kifogásokat az ellenzéki jelöltekről.
L. Simon László is a térség egészségügyi ellátásának fejlesztését emelte ki válaszában. 
MSZP: hogyan kerülhetett 10 milliárdnyi közpénz a Quaestorhoz?
A szocialista Burány Sándor ugyancsak a Quaestor-ügyről beszélt és azt kérdezte: hogyan kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a brókercéghez. Felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház vagyona egy szerződés alapján ide került, azt azonban nem tudni, pontosan mekkora ez az összeg. A költségvetési adatok szerint legalább három, de akár hatmilliárd forintot is Tarsoly Csabának adhattak, és emellett a külügyi tárca mintegy négymilliárdnyi államkötvénye is érintett. Azt kérdezte, milyen megfontolásból bíztak offshore-hátterű magáncégre közpénzt, mit nyertek ezzel, mert Magyarország csak vesztett. Mekkora közvagyon és milyen vezetői döntés alapján került a Quasterhoz? Kit terhel a felelősség azért, hogy a 300 millió forintnyi kamatot a külügyi tárca elveszítette, ezzel az országot károsítva - sorolta kérdéseit.
Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, csodálkozik, hogy a Buda Cash-ről egy szó sem esik, biztos nem azért, mert ott a szocialista pártnak kiváló kapcsolatai lehettek, hanem azért, mert a károsultak 97-98 százalékát automatikusan kártalanították. Lázár reményei szerint a Quaestor-ügyletekben érintett mintegy harminckétezer ezer befektetőből huszonkétezer kisbefektető a Befektető-védelmi Alap (Beva) döntésének megfelelően megkapja azt az összeget, amivel "kockáztatott" és amiben kárt szenvedett. Hozzátette: egyetlen jelentős tétel van a kockáztatás szempontjából, az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 17 milliárdos kölcsöne. Nagy érdeklődéssel várja, hogy a képviselő a gazdasági bizottság vizsgálóbizottságában, Erős Jánosnak, az MFB egykori vezetőjének felteszi a kérdést, miért adott Tarsoly Csabának 17 milliárd forintot - mondta.
A jobbikos Magyar Zoltán  arra hívta fel a figyelmet, hogy bár még az előző ciklus agrártámogatásaival is tartoznak, ugyanakkor már az új uniós ciklus támogatásaival is problémák vannak. A zöldítés következtében az őszi vetést sok helyen ki kell szántani, ugyanis az új szabályok értelmében többet kell teljesíteni ugyanazért az összegért a gazdálkodóknak. Azt kérdezte: a szaktárca miért nem tájékoztatott időben?
Nagy István államtitkár szerint a képviselőnek már a kérdése is olyan félrevezető, amit határozottan vissza kell utasítani. Az érintett gazdák az őszi betakarítás után másodvetéssel is meg tudnak felelni a feltételeknek - rögzítette, hozzátéve: egy gazdálkodónak sem kell kiszántani egyetlen hektárt sem.
Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy a kormány szembeállítja a családpolitikát a női nemi esélyegyenlőség kérdésével. Teljesen elzárkóznak még a szóhasználattól is, az intézményrendszer az elmúlt években leépült, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot legyengítették, a nemzetközi egyezményekben foglalt vállalások nem teljesülnek - sorolta. Azt kérdezte: mikor és hogyan akarja a nemek egyenlősége terén vállalt kötelezettségeit a kormány teljesíteni?
Rétvári Bence államtitkár közölte: a kapcsolati erőszak mint tényállás bekerült a Btk-ba, ezt eddig más kormányok nem tették meg. Emlékeztetett, hogy 2012 februárjában emberi jogi munkacsoport alakult, amely évente többször ülésezik és ennek nőjogi tematikus munkacsoportja is működik. A fenti kérdéseket folyamatosan napirenden tartják, a Btk. módosítását is itt vitatták meg.
A fideszes Tiba István arról érdeklődött, mikorra számolják fel a balmazújvárosi veszélyes hulladéktárolót, milyen módon végzik a felszámolást és a kármentesítést. A tárolóban a környezetvédelmi előírásoknak nem megfelelő a tárolás, ezáltal számos veszélyes hulladék kerülhet a földbe, és a talajvízbe. A telep közelében pedig a lakott terület mellett állattartó és mezőgazdasági terület is található - jegyezte meg. 
Nagy István államtitkár közölte: március 18-ai döntésével a kormány négyszáz milliót biztosított a elszámolásra, amely még idén megtörténhet. A hátrahagyott környezeti károk felszámolhatók lesznek, és megelőzhetővé válik egy fenyegető környezeti katasztrófa is - jelezte. Hozzátette: a forrás felhasználáshoz nyílt közbeszerzést kell lefolytatni, aminek várható ideje három-négy hónap. A nyertes első ütemben valamennyi hordót előkészíti, ha kell, átcsomagolja és a veszélyes hulladékot ártalmatlanításra elszállítja.
Az MSZP-s Tóth Csaba szintén a brókerbotrányból beszélt, amely szerinte aláássa a pénzügyi szektorral és felügyelettel kapcsolatos közbizalmat is. Az egyes tárcák és háttércégeik jelentős készpénzt és értékpapírt tartottak a Quaestornál - mondta, és felidézte: a kormányfő egy hete még nem tudta megmondani, pontosan mekkora közvagyont kezelhetett a cégcsoport. Joggal merül fel a kérdés, milyen megfontolásból bízták a közpénzt a cégcsoportra, kinek milyen rendszeres előnye volt az üzletkötésekből? - firtatta.
Lázár János közölte: 2002 és 2010 között 300 milliárd közpénz bíztak brókercégekre, ebből 4,8 milliárd jutott a Quasterhoz. Arra bíztatta a képviselőt, hogy nézzen utána, miért kellett ennyi közpénzt brókerekre bízni állami pénzügyi műveletekre. Önök kockáztattak, ugyanakkor a külügyi tárca az állampapírokat visszakapta, s kamat azért nem jár, mert egyoldalúan mondta fel a szerződést. A nagybefektetők sorsáról a kárvallottaknak, a kormánynak, a nemzeti banknak és minden érintettnek - így a Quaestornak is - közösen kell döntenie, és a felelősséget viselnie - fogalmazott. 

Az MSZP-s Varga László a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) kérdezte arról, mit tartalmazott a brókerüggyel összefüggésben készült nemzetgazdasági minisztériumi jelentés, és az alapján döntött-e a KKM arról, hogy kiveszi a Quaestorban tartott közpénzt.
Magyar Levente, a KKM gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára erre válaszul egy kronológiai sorrendet ismertetett, amely szerint a február 25-i kormányülésen - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása alapján - Orbán Viktor miniszterelnök döntött úgy, felül kell vizsgálni a brókercégeknél lévő állami vagyont. A KKM a pénzpiaci folyamatok és e kormányfői utasítás alapján vonta ki a Quaestornál letétbe helyezett pénzeszközeit - közölte, hozzátéve, h
ogy a tárca kamatveszteséget szenvedett el, ami azonban a töredéke az MSZP által a Quaestor-ügyben emlegetett 300 millió forint közpénzveszteségnek.

Schiffer András (LMP) számos kérdést megfogalmazott a Quaestor-üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). Kaptak-e a jegybank, illetve a felügyelet vezetői formális, vagy informális tájékoztatást a Quaestor-csoport pénzügyi helyzetéről a kormányzat bármely szintjéről az elmúlt hónapokban? - kérdezte. Miért nem tűnt fel a jegybanknál, hogy a Quaestor 9 százalékos kamatot fizet, amikor a banki kamat 4 százalékos volt? Miért engedélyezett hetvenmilliárdos kötvénykibocsátást a jegybank? Miért nem vette észre a jegybank, hogy 150 milliárd forintnyi hamis kötvény van a piacon? Egy 10 milliós törzstőkéjű cégnek hogy lehet 70 milliárd forintnyi kötvény kibocsátására engedélyt adni? Miért nem vették észre, hogy ez egy bedőlő piramisjáték? - sorolta kérdéseit.
Schiffer András azt is firtatta, hogy nem kellene-e a jegybanknak egy alapot elkülönítenie palota- és festményvásárlás helyett, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kárt meg tudja fizetni.
Balog Ádám, a MNB alelnöke közölte: a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél feltárt visszaélésnek semmi köze a Quaestor Hrurira Kft. számára engedélyezett kötvényprogramhoz. Ez a program már nyolcéves, először Veres János pénzügyminiszter adott arra engedélyt, majd a 70 milliárdos emelés 2013-ban a nemzeti bank és a pénzügyi felügyelet integrációja előtt történt - ismertette, hozzátéve: a 70 milliárd forintból 58 milliárdot bocsátottak ki. 
Jelezte, a kamat vizsgálata nem tartozik az MNB határkörébe. Beszámolta arról is, javasolják a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártalanítási keretét felemelni 100 ezer euróra, illetve azt is, hogy a kormány vizsgálja meg a Beva összevonását az Országos Betétbiztosítási Alappal.

Legény Zsolt (MSZP) elmondta, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) eljárást indított Kovács Béla jelenlegi és Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő ellen, mert a gyanú szerint visszaéltek a gyakornokok alkalmazására költhető havi kerettel, csak papíron foglalkoztatták a beosztottakat. Indítottak-e eljárást ezzel kapcsolatban a magyar hatóságok? - kérdezte.
Megjegyezte, hogy Szegedi Csanád "fantomalkalmazottja" Novák Előd országgyűlési képviselő volt, aki folyamatosan "a politikusbűnözéssel fröcsögi tele a magyar parlamentet".
Polt Péter legfőbb ügyész elmondta, hogy az OLAF-vizsgálatról a sajtóból értesültek, jelenleg tájékozódnak, és amennyiben megfelelő bizonyítékok lesznek a kezükben, az ügyészségi eljárás nem mard el. Felhívta arra a figyelmet, hogy nem létezik büntetőjogi fogalomként a politikusbűnözés. Olyan cselekmények vannak, amelyek a büntető törvénykönyvbe ütköznek, és akárki követi el ezeket, az ellen pártállástól függetlenül szigorúan fellépnek - hangsúlyozta.

Az LMP-s Ikotity István arról érdeklődött, hol tart a kórházátszervezés, mi a helyzet a kórházak adósságállományával, amely megközelítheti a 90 milliárd forintot, miközben a költségvetésben csak 60 milliárdot szánnak a lejárt tartozások rendezésére.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára válaszában megerősítette a rendelkezésre álló 60 milliárd forintos költségvetési keretet, amelyből azok az egészségügyi intézmények kaphatnak, amelyek vállalják, hogy nem termelik újra az adósságukat.

Firtl Mátyás (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy 1948. április 7-én jött létre az ENSZ szakosított szerve az Egészségügyi Világszervezet (WHO), azóta ez a nap az egészségügyi világnap. Szerinte a lakosság jó egészsége a fenntartható gazdasági fejlődés záloga. Mint mondta, az idei világnap fókuszában az élelmiszerbiztonság áll, aminek területén szerinte fokozni kell a hatósági intézkedéseket.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a kormánynak is fontos célkitűzés, hogy a lakosság egészségi állapota javuljon, jobb legyen az ellátórendszerhez való hozzáférés és csökkenjenek az egyenlőtlenségek. Hozzátette: a kormány 2015 januárjában fogadta el az ágazati stratégiát, amely ezeket a célokat kívánja megvalósítani. Jelezte, stratégiai cél 2020-ra: a születéskor várható egészségben eltöltött életévek két évvel történő növelése.

Egy másik LMP-s képviselő, Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy a hírek szerint egyes "garázsvarrodákban" tíz-tizenöt varrónőt is foglalkoztatnak feketén fillérekért és sürgette, hogy mindenki, aki dolgozik, legalább a létminimumot keresse meg.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára azt válaszolta, hogy a feketefoglalkoztatás a hatóságok dolga. 
A szocialista Kiss László azt firtatta, hogy kitől és miért kapott parlamenti belépőt  Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője.
Lázár János válaszában kifejtette: Tarsoly Csaba azért kaphatott parlamenti belépőt az Országgyűlés Hivatalától, mert a Miniszterelnökség akkor még külgazdaságért felelős államtitkársága ezt kérelmezte. Ezt ő felterjesztette, a kérelmet benyújtották, a parlament pedig engedélyezte a belépőt. Az indok az volt, hogy az akkor létrejövő kereskedőház-konstrukcióban Tarsoly Csabának szüksége van arra, hogy rendszeresen, az akadályok csökkentése mellett jusson be a Házba - mondta, megjegyezve: "szerencsére az idő bizonyította, hogy Tarsoly Csaba méltatlan a bizalomra".
Az ugyancsak szocialista Heringes Anita arról érdeklődött, hogy Kiss Szilárd, a letartóztatásba helyezett egykori magyar diplomata vízumszerzési ügyeinek nyilvánosságra kerülése után mennyire biztonságos a schengeni vízumkiadás a moszkvai vízumközpontban. Mi lesz a moszkvai vízumközpont sorsa? - kérdezte.
Magyar Levente, a KKM államtitkára válaszában azt mondta: "az említett úrnak" semmilyen hivatalos szerepe nem volt a moszkvai magyar vízumok kiállításában. "A magyar vízumkiadás biztonságos kezekben van, a magyar állam tisztviselői döntenek arról (...), ki léphet be Magyarországra. A moszkvai vízumközpont működését hamarosan újra el fogjuk kezdeni új üzemeltetővel" - közölte. 

Kiss László MSZP-s képviselő azt feszegette, hogy kitől és miért kapott parlamenti belépőt  Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában kifejtette: Tarsoly Csaba azért kaphatott parlamenti belépőt az Országgyűlés Hivatalától, mert a Miniszterelnökség akkor még külgazdaságért felelős államtitkársága ezt kérelmezte. Ezt ő felterjesztette, a kérelmet benyújtották, a parlament pedig engedélyezte a belépőt - tájékoztatott. Az indok a
z volt, hogy az akkor létrejövő kereskedőház-konstrukcióban Tarsoly Csabának szüksége van arra, hogy rendszeresen, az akadályok csökkentése mellett jusson be a Házba - mondta, megjegyezve: "szerencsére az idő bizonyította, hogy Tarsoly Csaba méltatlan a bizalomra".

Bárándy Gergely (MSZP) saját, előző heti, a Quaestor-ügyről szóló kérdésére tért vissza. A képviselő azt mondta, hogy akkor a válaszadó legfőbb ügyész úgy fogalmazott, hogy aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, mert ez ellentmond az emberi jogoknak.
Szavai szerint ő akkor a Quaestort vezető Tarsoly Csabának nem a tanúkénti, hanem gyanúsítottkénti kihallgatását kérte számon az ügyészségen. Megjegyezte azt is, hogy az ügyészség egyébként "mindenféle emberi jognak ellentmondó gyakorlatot folytat".
A képviselő azt kérdezte, tud-e a legfőbb ügyész arról, hogy az ügyészség és az általa felügyelt egyéb hatóságok nyomozástechnikai módszerként alkalmazzák a potenciális gyanúsítottak tanúkénti kihallgatását.
Polt Péter legfőbb ügyész azt felelte, hogy a képviselő véleménye egy hét alatt megváltozott, ugyanis akkor még azt kérdezte, hogy akikről biztosan lehet tudni, hogy érintettek és bűncselekményt követtek el, azokat legalább tanúként miért nem hallgatták ki. Hozzátette, erre válaszolt akkor. A képviselő egy hete gyakorlatilag egy törvénysértő gyakorlat folyatatására bíztatta az ügyészséget, amit ő elutasított - szögezte le a legfőbb ügyész.
Akiről nem lehet tudni az eljárás során, hogy gyanúsított lesz, de feltételezhető, hogy van érdemi információja az eseményekről, azt ki lehet és ki is kell hallgatni tanúként - mondta Polt Péter. Amennyiben később az érintett elkövetőként jöhet szóba, akkor gyanúsítottként szerepelhet az ügyben, de korábbi tanúvallomása - ha nem ismétli meg - nem használható fel - közölte.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, pártjuk nem véletlenül használja a tapolcai időközi választás előtt a "Quaestor-koalíció" kifejezést, ugyanis annak tagja az MSZP és a Fidesz is. Előbbi esetében egy 17 milliárdos "kezességvállalás-szerűség" történhetett, míg a Fidesz-KDNP négy és fél - öt éven keresztül rendezetlenül hagyta a területet. Hangsúlyozta, hogy az ügyben stratégiailag kiemelt gazdálkodó lett az ETO Park Kft., ezért a cég vagyontárgyait csak meghívásos alapon lehet majd értékesíteni. Hogyan fordulhatott elő, hogy az ETO Park Kft. esetében és a 18,7 milliárdos MFB hitel esetében csődöt mondott a teljes ellenőrzési rendszer.
Tállai András sajnálatosnak nevezte, hogy a Quaestor csődjét a Jobbik arra használja, hogy ezzel előnyt szerezzen a tapolcai időközi választáson. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt mondta, ha a képviselő tudná, hogy mit jelent a koalíció, akkor ezt a szót biztosan nem használná az ETO Park Kft. zár alá vételére. Úgy fogalmazott, hogy az MSZP kormányok alatt lényegében jelzálogbejegyzés nélkül adták ki a hitelt. A Fidesz viszont hosszas tárgyalások után kényszerítette rá a gazdasági társaságot, hogy bejegyezzék az állami jelzálogot - tette hozzá. A kormány a károsultakkal, az igazságszolgáltatással és az Országgyűléssel kötött koalíciót, hogy minél többen visszakapják a pénzüket és hogy minél hamarabb utolérjék a felelősöket - szögezte le.

Dúró Dóra, a Jobbik politikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy kétségbeejtő a levéltárak helyzete, az ott dolgozók anyagi megbecsültsége pedig katasztrofális.
Rétvári Bence államtitkár reagálásában azt jelezte, hogy több városban is megújultak a levéltárak, a levéltárosok bérének rendezése pedig a kulturális ágazati életpályamodellnek lehet majd része.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy a hírek szerint egyes "garázsvarrodákban" 10-15 varrónőt is foglalkoztatnak feketén fillérekért. Ezzel összefüggésben azt sürgette, hogy mindenki, aki dolgozik, legalább a létminimumot keresse meg.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára azt válaszol
ta, hogy a feketefoglalkoztatás a hatóságok dolga. Ami fontos - mondta -, hogy a szegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módszere, ha nem segélyt, hanem bért fizetnek.

Egyed Zsolt jobbikos politikus arról beszélt, hogy több vidéki településen is komplett rendőrőrsöket támadtak meg bűnözők, akik egyébként önkényesen beköltöznek házakba, és portyákon fosztogatják környezetüket.
A reagáló Pogácsás Tibor belügyminisztériumi államtitkár szerint bár történnek bűncselekmények vidéken is, de ebből hiba azt a következtetést levonni, hogy ez lenne az élet vidéken. A rendőrség mindenkivel szemben fellép, aki törvényt sért - hangsúlyozta.

A szocialista Heringes Anita arról érdeklődött, hogy Kiss Szilárd, a letartóztatásba helyezett egykori magyar diplomata vízumszerzési ügyeinek nyilvánosságra kerülése után mennyire biztonságos a schengeni vízumkiadás a moszkvai vízumközpontban. Mi lesz a moszkvai vízumközpont sorsa? - kérdezte.
Magyar Levente, a KKM államtitkára válaszában azt mondta: "az említett úrnak" semmilyen hivatalos szerepe nem volt a moszkvai magyar vízumok kiállításában. "A magyar vízumkiadás biztonságos kezekben van, a magyar állam tisztviselői döntenek arról (...), ki léphet be Magyarországra. A moszkvai vízumközpont működését hamarosan újra el fogjuk kezdeni új üzemeltetővel" - közölte.

Kulcsár Gergely (Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a honvédelmi kormányzat a háború vagy a béke pártján áll. A képviselő szavai szerint a kabinet szövetségesi kötelezettségei mögé bújva az Egyesült Államok érdekeinek kiszolgálója.
A politikus azt mondta, a Honvédelmi Minisztérium (HM) is támogatta, hogy Ukrajnát vegyék fel a visegrádi országok által tervezett V4-es harccsoportba. Emellett elhibázott lépésnek nevezte, hogy Magyarország biztosítja a Baltikum légterének védelmét.
Varga Tamás a HM parlamenti államtitkára azt mondta, Magyarország - ahogy a NATO és az EU is - az ukrajnai válság minél gyorsabb, békés úton való megoldásában érdekelt.
Hangsúlyozta, hogy a balti államok légtérvédelmében Magyarország 2012-ben vállalt feladatot, tehát ennek semmi köze nincs az ukrán válsághoz. Ukrajna szintén 2012-ben jelentkezett a V4-harccsoportba és ez a zászlóalj még burkolt fenyegetést sem jelenthet Oroszország számára - tette hozzá.

Sneider Tamás (Jobbik) azt akarta megtudni, hogy mikor és milyen mértékű béremelés lesz a szociális szférában.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt válaszolta: a szociális szférában is próbáltak valamennyit enyhíteni az alacsony bérszínvonalon, ezért tavaly január 1-jétől bevezettek egy ágazati illetménypótlékot. Ez csak az első lépcső a szféra bérrendezésében, folyamatosak a tárgyalások, eddig több szakszervezettel is egyeztettek - emelte ki.

Apáti István (Jobbik) az alapvető élelmiszerek 27 százalékos áfakulcsának 5 százalékra való csökkentését szorgalmazta. Szerinte bizonyított tény, hogy Magyarországon több mint 4 millió ember él a létminimum alatt, vagyis kevesebb mint havi 87 500 forintból. Mint mondta, Németországban az alapvető élelmiszerek áfája 7 százalék, míg Romániában most csökkentik 9 százalékra.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint elvi és felelősségbeli különbségek vannak a Jobbik és a kormány politikája között. Az elvi különbségnek azt tartotta, hogy a kormány szerint nem vezet sehova, ha a szegénységi politikát az adózási rendszerhez igazítják, mert ha csökken az áfa, az a magasabb jövedelműeknek is csökken. A Jobbik ellenzéki pártként nem felel a költségvetés egyensúlyáért - mutatott rá a másik különbségre az államtitkár, aki szerint az ellenzéki párt csak azért felel, hogy olyat mondjon, ami az embereknek tetszik, hogy "cukik legyenek".