Belföld

Főiskolákra és egyetemekre egyaránt szükség van

Tanévnyitót tartott az ELTE

Kiváló egyetemekre és főiskolákra egyaránt szükség van Magyarországon a felsőoktatási államtitkár szerint. Palkovics László erről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 380. tanévnyitóján beszélt pénteken Budapesten. Kiemelte: világossá kell tenni, hogy a főiskola nem kisegyetem vagy előegyetem, hanem egy másik fajta intézmény, aminek ugyanolyan missziója van, mint az egyetemeknek. 

Szükség van kiváló egyetemekre, de szükség van főiskolákra is, és ez különösen igaz azokra a kisebb vidéki intézményekre, amelyek az oktatáson, kutatáson túl jelentős szerepet látnak el a közösségszervezési, vidékfejlesztési feladatokban - jelentette ki Palkovics László.
Az államtitkár azt mondta, nem hisz abban, hogy az egységes felsőoktatás egyes elemeit egymás rovására kellene fejleszteni, éppen ellenkezőleg: támogatni kell az intézmények közötti együttműködést. 
Palkovics felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatás világa ma ismét mozgásban van, intézmények jöttek létre, hamarosan elindulnak a duális képzések és bevezetik a kancellári rendszert. Kiemelte: noha éppen a kancellári rendszertől sokan tartanak, ő ebben komoly lehetőséget lát például a hatékonyságnövelés terén. Palkovics László közös célként jelölte meg, hogy a felsőoktatásban megszerzett képzettséggel gyorsan és a végzettségi szintnek megfelelő álláshoz jussanak a hallgatók. 
Utalva az ELTE évfordulós tanévkezdésére azt mondta: a hagyomány kötelez, és ott van az egyetem falai között. Többek között ez is szerepet játszott abban, hogy az intézmény kiemelt rangot és kutatóegyetemi címet kapott. 
Mezey Barna, az ELTE rektora az ünnepi szenátusi ülésén kijelentette, a működés legfőbb elve a hagyományok követése. Hozzátette: az ELTE szerkezetében és kínálatában folyamatosan fejlődő, hallgatói létszámát gyarapító, kutatási spektrumát szélesíteni kívánó egyetem, amelynek dilpomái univerzális elismertségnek örvendenek.
Az egyik gólyatáborban a közelmúltban történt erőszakkal összefüggésben kitért arra is: a hallgatói önkormányzatiság több elemét újra kell gondolni, ezt már a HÖOK is felvette. Megismételte, hogy az egyetem vezetése őszintén sajnálja a történteket, gyors és határozott lépéseket tettek, megerősítették a morális értékrendjüket. Hiszi, hogy az ELTE képes megőrizni reputációját a magyar felsőoktatásban - mondta Mezey Barna.