Belföld

Főhajtás az ötvenhatos harcosnak

Emlékmúzeum nyílt Kiskunmajsán a Corvin közi forradalmárok vezetőjéről

„Szembesüljünk történelmünk sötét időszakával, amelyben felemelő volt az ’56-os forradalom” – L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára szerint ez a fő üzenete a kiskunmajsai, Pongrátz Gergely ’56-os Emlékmúzeum állandó kiállításának.

L. Simon László 20151104
Vargha Tamás és L. Simon László államtitkárok a tárlaton (Fotó: MTI - Ujvári Sándor)

A távirati iroda tudósítása szerint a politikus az épület megnyitóján elmondta, Pongrátz Gergely lakóháza az ország egyetlen ’56-os emlékmúzeuma. Az épület felújítása még kulturális államtitkársága idején kezdődött meg, mintegy tizennyolcmillió forintból, amihez a Nemzeti Kulturális Alap további huszonhatmillió forint támogatást adott. Az egykori tanyasi iskola épületében rendhagyó történelemórákat tartanak majd, hogy beszéljenek a forradalomról.

„Aki elveszíti az emlékeit, nem tud tájékozódni a jövőben, emlékezet nélkül sérülne az identitásunk, sérülne a jövőbe vetett hitünk” – jelentette ki a megnyitón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Felidézte Pongrátz Gergely utolsó nyilatkozatát, miszerint, „nem engedem eladni a forradalmat”. Kiemelte, az épület átalakítása, valamint a Csete György Kossuth-díjas építész tervezte kápolna, amelyben Pongrátz Gergely és testvére nyugszik, közadakozásból épült. Az állandó kiállítás anyagát a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állította össze.

A Corvin közi harcosok főparancsnoka, Pongrátz Gergely 2005-ben hunyt el. A szovjet csapatok 1956. november 4-i támadásának ellenállva vezetésével még napokig harcolt alakulata. November végén családjával elhagyta az országot, Bécsbe ment, majd az Egyesült Államokban élt, s csak 1991-ben települt haza. Budapesti elnöke lett az 1956-os Magyarok Világszövetségének, majd az ’56-os Szövetségnek, tiszteletbeli elnöke a Pofosznak, vezetője az 1956-os Pesti Srác Alapítványnak.


Zászlófelvonás és koszorúzás

Az Országház előtt zászlófelvonással kezdődnek ma reggel a központi megemlékezések, melyekkel a forradalom áldozatai előtt tisztelegnek. Az Új köztemetőben koszorúznak, a 300-as parcellánál Vargha Tamás honvédelmi államtitkár mond beszédet. Tizenhárom órakor a XVIII. kerületi Hargita téri 1956-os emlékműnél Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólal fel. Tizenkilenc órakor a Szent István-bazilikában felhangzik Giuseppe Verdi Requiem című műve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar előadásában. (MH)


„El kell utasítani a diktatúrát”

Amikor a Gulag áldozataira emlékezünk, a terror minden formájára emlékezünk és emlékeztetünk, amely Magyarországnak veszteséget okozott – mondta az emberi erőforrások minisztere az Erkel Színházban. Balog Zoltán hangsúlyozta, nemet kell mondani a diktatúra, és a „társadalmi emberkísérletek minden formájára”. Arra, hogy egy csoport íróasztal mellett kiagyalt, „humanizmusba csomagolt, ám istentelen és embertelen eszmék nevében kísérletezzen családokkal, közösségekkel, nemzetekkel, közös Európánkkal” – mondta. (MH)