Belföld

Fogyasztóbarát település címet kapott Salgótarján

Eddig 15 település részesült hasonló elismerésben

Főleg az ifjúságvédelem területén elért eredményeknek köszönhetően nyerte el a Fogyasztóbarát település címet Salgótarján, az önkormányzat sokat tett azért, hogy a fiatalkorúakat sehol ne szolgálják ki alkohollal és dohányáruval – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a cím salgótarjáni átadásán hétfőn.

Koszorús László Gáspár hozzátette: az ellenőrzések során tapasztalt első hiányosság esetén a kis- és középvállalkozásokat nem büntetik, a fogyasztóvédelem ehelyett inkább a korrekt magatartásra kívánja ösztönözni az érintetteket.

„Nem inzultálni, konzultálni szeretnénk, nem büntetni, hanem együttműködni. Akkor lépünk fel, ha valaki visszaélést követ el, de egyre kevesebb az ilyen eset” – fogalmazott.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy Salgótarján ötéves időtartamra nyerte el a Fogyasztóbarát település címet, amit eddig 15 település vehetett át. A cím birtoklása, újabb sikeres pályázat esetén, meghosszabbítható.