Belföld

Fizet a kormány a határzárral érintett területeken

MÁV: a vasúttársaság nem korlátozza a menekültek alapjogait

A kormány rendelete szerint négyzetméterenként 173 forint egyszeri, plusz a jövedelemkiesés miatt éves kártalanítás illeti meg azokat a gazdákat, akiknek a földjét érinti a szerb-magyar határra tervezett műszaki zár megvalósítása - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb száma.

A szabályozás szerint a kártalanítási eljárást az illetékes kormányhivatal folytatja le soron kívül, és az annak nyomán meghatározott összeget bírói letéti számlára helyezik, vagy átutalják a tulajdonos bankszámlájára.    
Ugyanakkor a kisajátítás által érintett gazdákat évenkénti kártalanítás is megilleti, amelynek összegét évről évre szeptember 15-e és október 15-e között határozzák meg. Ennek során figyelembe kell venni a mezőgazdasági művelés alatt álló területek esetében a növénytermesztésben és a gyepgazdálkodásban keletkezett károkat.
Az augusztus 1-én életbe lépő jogszabály szerint az idei kártalanítás összegét a 2016-os kártalanítás összegének meghatározásával egyidejűleg kell megállapítani - tartalmazza a  kormányrendelet.
A 175 kilométernyi ideiglenes határzár építéséhez 980 ezer négyezetméter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe, amiért egyszeri kártalanítást fizetnek a tulajdonosoknak, valamint éves használati díjat - közölte a miniszter.

MÁV: a vasúttársaság nem korlátozza a menekültek alapjogait

A MÁV pénteki közlése szerint a vasúttársaság nem zárja és eddig sem záratta le a menekülteket szállító kocsikat, azaz nem korlátozza az illegális bevándorlók alapjogait.

A vasúttársaság ezt sajtóhírekre reagálva tudatta az MTI-vel. Mint írták, a MÁV nem záratja le a bevándorlókat szállító különkocsikat: a jegyvizsgálók azokat becsukják, de nem zárják le. 

Kifejtették: az ajtókat azért kell becsukni, mert ezeket a kocsikat olyan InterCity vonatokhoz csatlakoztatják, amelyeket "más műszaki paraméterű" kocsikból állítanak össze. A különkocsik vezérlése azonban nem automatikus, és előírás szerint csak csukott ajtókkal lehet elindítani a vonatot.

Ugyanez az eljárás minden olyan kocsinál, amelyben nincs beépített automatika, azért, hogy mozgás közben ne nyíljanak ki az ajtók - tették hozzá, hangsúlyozták: "ez nem jelent valódi lezárást", az ajtók megállás után kilinccsel belülről is nyithatók.

Azt írták: sajtóhírekben "félreértésre adott okot" a kocsik ajtajára a MÁV-Start által kihelyezett "Ez a kocsi lezárva közlekedik!" tábla. Közölték: ezt a táblát péntektől nem teszik ki a menekülteket szállító járművek ajtóira.

Kitértek arra is, hogy a vasúttársaság végrehajtja azt a feladatot, hogy a menekülteket a legrövidebb időn belül, pót- és helyjegy nélkül, kulturált körülmények között szállítsa.

Mint írták, napi kapcsolatban vannak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, az Országos Rendőr-főkapitánysággal, a területileg illetékes rendőrségekkel és a hatóságokkal is. Minden reggel tájékoztatást kapnak az utazási okmánnyal rendelkező bevándorlók várható számáról, és ehhez igazodva az érintett szakaszokon - lehetőségeik szerint - pluszkocsikat állítanak be vagy kerékpárokat szállító, ülésekkel ellátott kocsikban helyezik el őket.

Közölték: a vasúttársaság az illegális bevándorlókat szállító vonatszerelvényekben közvetlen kocsikat állít be a menekültek utaztatására. 

Ez egyrészt "a bevándorlók érdekeit szolgálja" azzal, hogy közvetlenül jutnak el úti céljukhoz, másrészt "tekintettel van a fizető utasokra is" - írták.

Kiemelték: a MÁV-Start "humanitárius felelősségvállalásból, saját anyagi erőforrásai terhére" biztosítja a közvetlen kocsikat.

Takács Szabolcs: már egyértelmű Európában, hogy foglalkozni kell a nyugat-balkáni útvonallal

Az elmúlt hetek kormányzati fellépésének, diplomáciai erőfeszítéseinek eredményeként mindenki érti Európában, hogy a nyugat-balkáni migrációs útvonallal érdemben kell foglalkozni  - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek, miután Luxemburgban részt vett az Általános Ügyek Tanácsának informális ülésén.

Az államtitkár elmondta, abból az alkalomból rendezték az ülést, hogy Luxemburg július 1-jén vette át az EU soros elnökséget. A tanácskozáson a 28 uniós tagállam és a csatlakozásra váró országok miniszterei áttekintették a következő hat hónapra szóló elnökségi programot. 

Takács Szabolcs kiemelte: a Magyarország szempontjából is lényeges migráció uralta a tanácsülés napirendjéd. Hozzátette: a résztvevők az ülésen megerősítették, hogy kora ősszel Budapesten konferenciát rendeznek a nyugat-balkáni útvonallal kapcsolatban.

Úgy vélte, abból a szempontból egyedülálló volt a mostani ülés, hogy mindazon országok képviseltették magukat, amelyeket e nyugat-balkáni útvonal érint. 

Ezen országok miniszterei a felelős hozzáállást hangsúlyozták, valamint azt, hogy csak együttműködve lehet kezelni a kihívást - idézte fel.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az EU bővítése is szerepel a luxemburgi elnökség napirendjén. 

Ezen kívül a görög válság is szóba került, továbbá az, hogy Európában, az eurózónán belül milyen gazdasági, kormányzati politikát kell folytatni ahhoz, hogy sokkal fegyelmezettebb gazdasági mechanizmusok érvényesüljenek - mondta. Takács Szabolcs közölte: mindez Magyarországnak azért fontos, mert az eurózónán kívüli országoknak is számít, hogy az övezeten belül stabilitás legyen.

DK: A Fidesz ne hazudozzon a menekültekről

A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, Rogán Antal frakcióvezetőt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint a Fideszt, hogy ne hazudozzanak a menekültekről, a gyűlöletkeltés helyett pedig a szövetséges államokkal együttműködve próbáljanak globális megoldást találni a kérdés rendezésére – ezt a párt elnökségi tagja mondta pénteken az MTI-nek.
Kerék-Bárczy Szabolcs szerint hónapok óta zajlik egy kormányzati hazugságkampány arról, hogy menekültek lepik el az országot, akik elveszik a munkát és rengeteg pénzébe kerülnek a magyar embereknek. A politikus a KSH és az Eurostat adataira hivatkozva azt mondta, a menekülteknek eszük ágában sincs elvenni a magyaroktól a munkát, ha tudnak, akkor tovább mennek Nyugat-Európába. Hozzátette: az elmúlt öt évben mindössze 605 ember kapott menekültstátuszt Magyarországon.     Azt is hangsúlyozta, hogy az idei költségvetésben mintegy 585 milliót különítettek el a menekültekre, miközben az EU 3,5 milliárd forintot ad ugyanerre a célra. A kormány viszont a hét elején bejelentette, hogy köszöni a pénzt, de egyetlen menekültet sem hajlandó befogadni – tette hozzá.

Több mint ezeregyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében
Ötvennyolc csoportban 1110 határsértőt - köztük 213 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén csütörtökön – tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb csoportot dél körül, Ásotthalom külterületén fogták el a rendőrök, ott 44 szíriai, 16 iraki, 14 afgán és 27 pakisztáni állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.
A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
Országszerte tiltott határátlépés miatt csütörtökön - az elmúlt harminc napban a legtöbb - 1534 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás, négy gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.