Belföld
Fidesz: az MSZP politikailag használja a brókerbotrányt
Első körben ügyfelenként hatmillió forintos kártérítés jár
A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Szakács László szocialista politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: időhúzásra, a Quaestor-károsultak kifárasztására játszik a kormány azzal, hogy csak kevesen tudták eddig teljes mértékében érvényesíteni a pénzkövetelésüket. Hozzáfűzte: a károsultakkal beszélve alig lehet találni olyat, akit a kormányzati ígéreteknek megfelelően hatmillió forintig kártalanítottak volna.
A Fidesz-frakció azt írta: az MSZP a csaló brókerek oldalán áll, ezt az is bizonyítja, hogy nemrég "a Jobbikkal karöltve" a brókercégek felügyeletének szigorítása ellen szavazott.
Hozzátették: a szocialisták kormányzása alatt "zavartalanul működhetett a pénzügyi korrupció", ugyanakkor semmivel nem védték az emberek befektetéseit. A Fidesz-frakció álláspontja szerint az MSZP a törvények fellazításával, állami hitelekkel és kormányzati pozíciókkal is segítette a csaló brókereket.
Azt írták: miközben a baloldal "hiteltelen politikai cirkuszt" csinál a brókerkárosultak ügyéből, a Fidesz-kormány feltárta az évtizedes pénzügyi korrupciót, véget vet annak, és elsőként a rendszerváltás óta kártalanítást biztosít a brókercsalások áldozatainak.
Kitértek arra is, hogy a kártalanítás két részletben valósul meg, első körben ügyfelenként hatmillió forintig.
