Belföld

Fidesz: Tranzitzónák létesülhetnek a határon

Lázár János: szeptember közepe után bűncselekmény lesz a tiltott határátlépés + VIDEÓ

Az államhatáron létesítendő tranzitzónák kialakítására és egy új jogi kategóriára, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is javaslatot tesz a kormány és a Fidesz abban az összesen 13 – köztük két sarkalatos, a honvédelmi és a rendőrségi – törvény módosítását kezdeményező javaslatcsomagban, amelyet pénteken nyújtanak be, és egy hét múlva dönthet róla a parlament – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Objektum doboz

Határozatlan időre leállította a vasúti forgalmat a MÁV Röszke és Horgos között biztonsági okokra hivatkozva. Az intézkedésre azért volt szükség mert nemrég menekültek dobálták meg a szerelvényeket. Az esetnél nem sérült meg senki, de a szakszervezet szerint ez "csak a jó szerencsén múlott. 

Az államhatáron létesítendő tranzitzónák kialakítására és egy új jogi kategóriára, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is javaslatot tesz a kormány és a Fidesz abban az összesen tizenhárom törvény módosítását kezdeményező javaslatcsomagban, amelyet pénteken nyújtanak be, és egy hét múlva dönthet róla a parlament - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a déli határon Szerbia felé nyitott tranzitzónákból - amelyekben elhelyezhetők lesznek a nagy számban érkező migránsok - mindaddig nem lehet majd belépni Magyarországra, amíg a menekültügyi eljárások nem zárulnak le.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet a kormány rendelheti majd el - közölte Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a kabinet élni is fog ezzel a felhatalmazással.

Felgyújtott egy sátrat egy migráns Röszkén
Felgyújtott egy sátrat egy migráns a röszkei gyűjtőpontnál, a rendőrök gyorsan eloltották a tüzet két poroltóval - közölte a rendőrség pénteken este az MTI-vel. A bevándorló indítéka egyértelmű volt: mindenáron tovább akart menni Németországba. Az őrök észlelték a tüzet, két poroltóval oltották el. Ismeretlen tettes ellen folyik eljárás, mert nem találták meg az elkövetőt.

Lázár János: szeptember közepe után bűncselekmény lesz a tiltott határátlépés

Szeptember közepe után a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, amit szankcionálni fognak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Kiszomboron. 

Lázár János egy kerékpárút avatása után újságíróknak elmondta: a kormány szeptember elsején részletes tájékoztatást ad az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának arról, hogy az augusztus 31-én elkészülő gyorstelepítésű határzár, valamint a határra vezényelt rendőrség fellépése milyen eredményekkel járt. 

A kormány javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy fogadja el a pénteken beterjesztett, szigorító törvényjavaslatokat. 

Várhatóan két hét türelmi idő után, vagyis szeptember 15-ét követően egyértelmű helyzetet lesz határon. "A türelmi idő lejártát követően a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, és szankcionálni fogjuk" - mondta Lázár János.

Kitöréssel fenyegetőztek migránsok Kiskunhalason
Kitöréssel és gyújtogatással fenyegetőztek migránsok a kiskunhalasi rendőrségi gyűjtőponton, ügyintézésük felgyorsítását követelték, a rendőrök tárgyaltak velük, lenyugodtak a kedélyek - közölte a rendőrség pénteken este az MTI-vel. A tájékoztatás szerint kora délután a kiskunhalasi táborban 120 ott tartózkodó migráns követeléseket fogalmazott meg: elsősorban az ügyintézésük felgyorsítását kérték, hogy minél hamarabb elhagyhassák Magyarországot. Továbbá sérelmezték az élelmezésüket - annak ellenére, hogy a közlés szerint a napi szokásos adag háromszorosát kapták -, valamint a tisztálkodási lehetőségek elégtelenségét. Azzal fenyegetőztek, ha ezeket nem teljesíti a rendőrség, akkor vagy kitörtnek a táborból és szétszélednek vagy felgyújtják a Kiskunhalason a Szegedi úton található Gábor Áron Laktanyát. A rendőrség tárgyalt velük, "rendet tett", most békés a tábor, mindenki ott maradt.

Terrorveszélyre hívták fel a figyelmet

A nemzetbiztonsági bizottság ülése után Molnár Zsolt közölte: ennek a veszélye a Balkán, Ázsia és Észak-Afrika felől is fennáll. Ezzel együtt viszont kiemelte: a migráció, a terrorizmus és a betegségek sem ismerik az államhatárt. Ezek olyan kérdések, amelyekre "jó lenne nemzeti választ adni, de nem lehet" - fogalmazott. Ezért úgy véli: ezeket a problémákat egy ország egyedül rövid távon sem képes kezelni, csak más országokkal együttműködve.

Molnár Zsolt azt mondta: az elmúlt időszakban az embercsempészet már valóban olyan méreteket öltött, hogy annak szigorúbb megítélését, büntetését támogathatónak tartja. Emellett a szocialista képviselő szerint nem a honvédség bevetésére, hanem rendőrségi reformra lenne szükség. Mind eszközök, mind személyi állomány tekintetében erősíteni kellene a rendőrség határrendészeti egységeit.

Az Együtt négy pontból álló cselekvési tervet javasol a bevándorlási helyzet kezelésére, ennek része a több szolidaritás, a menekültek emberséges ellátása és biztonságuk garantálása, a közös uniós megoldás, valamint a nyitottabb bevándorláspolitika. Az Együtt pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke kijelentette: pártja megelégelte a kialakult helyzetet, ezért érdemi javaslatokat tesz arra, hogy emberi módon, a magyarok biztonságérzetét szerintük növelve mit kellene tenni. A politikus közölte: az Együtt elutasítja a Fidesz által folytatott narratívát, azt a "populista, rendpárti" megközelítést, amely nem teremt rendet, hanem szítja, hergeli az indulatokat. 

Az egyik feladat, megakadályozni, hogy illegálisan bejussanak az országba - tette hozzá Molnár Zsolt, kiemelve: akik már itt vannak, azok számára humánus körülményeket kell biztosítani. A szocialista elnök megjegyezte, hogy a kormány már kora tavasszal "helyesen" prognosztizálta, hogy mi várható. Mulasztott ugyanakkor  azzal, hogy mégsem tett időben semmit, csak "látszatintézkedéseket" a bevándorlási hullám kezelésére - tette hozzá.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy az előző nap az osztrák autópályán talált halott migránsokkal teli teherautó esete is azt bizonyítja, Brüsszel képtelen megoldásokat találni a "népvándorlásra". A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a migrációs nyomás addig nem fog csökkeni, amíg az unión kívül nem rendeződik a helyzet. Ezért addig az elsődleges cél az, hogy mind fizikai, mind jogi eszközökkel megakadályozzák azokat, akik illegálisan akarnak bejönni az országba. Ennek nyomán szükséges a büntetőtörvénykönyv és egyéb jogszabályok módosítása, ezért döntött a kormány a műszaki határzár építéséről, a határvadász egység felállításáról, és ha szükséges, a honvédség bevetését is szorgalmazni fogják a határvédelem érdekében - fejtette ki Németh Szilárd.

Szigetvári elképzeléseit bírálja a Fidesz

Fidesz szerint Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke ismét bebizonyította, hogy a baloldal minden politikusa bevándorláspárti. Az ellenzéki párt vezetője azt mondta, négy pontból álló cselekvési tervet javasol a bevándorlási helyzet kezelésére, ennek része a több szolidaritás, a menekültek emberséges ellátása és biztonságuk garantálása, a közös uniós megoldás, valamint a nyitottabb bevándorláspolitika. Elmondta azt is, hogy az Együtt elutasítja a Fidesz által folytatott narratívát, azt a "populista, rendpárti" megközelítést, amely nem teremt rendet, hanem szítja, hergeli az indulatokat.  A Fidesz szerint Szigetvárinak ugyanaz a felelőssége, mint az Európai Unió vezetőinek, akik "felelőtlenül arra biztatják a harmadik országból érkező bevándorlókat, hogy bátran jöjjenek". Mára azonban egyértelművé vált, hogy Brüsszel és az Európai Unió bevándorláspolitikája megbukott - olvasható a közleményben.

Nem sérült meg senki a felborult kisteherautóban

kisteherautó lead