Belföld
Fidesz: Széleskörű konszenzus kell az Iszlám Állam elleni harchoz
Néhány ellenzéki párt támogatja a kezdeményezést
A Fidesz szerint széleskörű nemzeti konszenzusra van szükség a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam elleni küzdelemben való részvételről.
A nagyobbik kormánypárt szombati közleményében tudatta: mivel a Fidesz nem rendelkezik kétharmados többséggel az Országgyűlésben, ezért ehhez valamelyik ellenzéki frakció támogatására is szükség van.
A Fidesz szerint a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam elleni küzdelemben a nemzeti konszenzust nem lehet olyan nem létező pártra építeni, mint az Együtt, amelynek nincs parlamenti frakciója. Azt sem lehet tudni, hogy kik hallgatnak a pártelnökre, ketten vagy hárman vannak-e, és ha valamelyik képviselőjük a mosdóban van, már nem teremthető meg a kétharmados többség - emelte ki a közlemény
Az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételről kedden tartottak a Fidesz frakcióvezetőjének kezdeményezésére ötpárti egyeztetést a parlamenti pártok frakcióvezetői Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében. Rogán Antal az egyeztetés után azt közölte, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a magyar részvételt, így az erről szóló tárgyalások megrekedtek. A szocialisták szeretnék, ha a kormányoldal a parlament illetékes bizottságai elé terjesztené a magyar fellépésről szóló javaslatait. A Jobbik határozottan elutasítja a magyar katonai részvételt.
Együtt: Feltételekkel, de támogatható
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a politikai szervezet szombati országos politikai tanácsának ülése közben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a kérdést. Hozzátette: az Együtt nyitott a katonai szerepvállalása, de a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által szervezett keddi informális egyeztetésen nem vesznek részt, mert az Országgyűlés illetékes bizottságait látják a megfelelő testületnek az egyeztetésre.
A katonapolitikai kérdéseket meg kell vitatni, és ha megfelelőek a körülmények, akkor a párt támogatni fogja a javaslatot - mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve: biankó csekket Szijjártó Péternek az informális egyeztetés alapján nem állítanak ki.
Liberálisok: Szerepet kell vállalni
A párt közleménye kiemeli: az MLP nyugatbarát és elkötelezett az euroatlanti partnerség mellett, ezért támogatja a magyar koalíciós részvételt az IÁ elleni katonai fellépésben.
A liberálisok szerint a felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy az IÁ mérhetetlen veszélyt jelent a biztonságra már Európában is. Úgy vélték, valószínű, hogy a közvélemény számára a magyar katonai szerepvállalás felesleges kockázatvállalásnak tűnik, éppen ezért a kormánypártnak rendkívül nagy felelőssége van abban, hogy hitelesen tájékoztassa a lakosságot és a külszolgálatra induló katonákat is a szerepvállalás mértékéről és mikéntjéről, illetve annak szükségességéről.
