Belföld
Fidesz: Miskolcon működik a jogrend és a jogállam
"A baloldal ellenzi a nyomortelepek felszámolását"
Úgy fogalmazott, a Hatodik utcában jogerős bírósági ítéletnek szereztek érvényt, ugyanis évek óta nem fizető családoknak kellett elhagyniuk városi tulajdonú ingatlanukat.
„Nem akarunk és nem tudunk szembemenni 35 ezer lakos véleményével, akik nevükkel és aláírásukkal álltak ki a nyomortelep felszámolási programunk mellett” – hangsúlyozta a szóvivő.

Soós Attila úgy fogalmazott, hogy a keddi kilakoltatással kapcsolatban „a miskolci baloldal összevissza hablatyolt, az MSZP egy általános emberi jogi nyilatkozatot tudott csak kiadni”. Az Együtt PM országos vezetősége pedig a miskolci nyomortelepek felszámolása és a törvényes kilakoltatások ellen agitált közleményében. Szégyen és gyalázat, hogy mindeközben Gyurcsányék „független" miskolci polgármesterjelöltje, Pásztor Albert „gyáván hallgat” - fogalmazott.
