Belföld
Fidesz: Magyarországnak nemzetközi kötelessége is a határvédelem +GALÉRIA
Lázár: Félszáz halott a magyar kamionban


Szijjártó Péter: Több mint 15 milliárd forint többletköltség a migráció növekedése
Legutóbbi számítások szerint Magyarországnak több mint 15 milliárd forint többletköltséget jelent az illegális bevándorlás ilyen mértékű növekedése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak.
Hozzátette: ezt még napi 1200 illegális bevándorló érkezésével kalkulálták, mostanra számuk meghaladja a napi 1800-at, eddig az idén mintegy 140 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra.
A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy télen egyre inkább a szárazföldre, főleg a Nyugat-Balkánra irányul az illegális bevándorlás, a Magyarországra érkezők száma pedig elérheti a 400 ezret az év végére.
Szijjártó Péter szerint az Európai Unió intézményei nem tehetik meg, hogy elszabotálják az októberre Budapestre tervezett migrációs konferenciát, ahol kidolgoznák a térségre irányuló bevándorlási nyomással szembeni intézkedéseket.
A Nyugat-Balkánon kialakult drámai helyzet ugyanilyen hatással van Magyarországra, és a témával foglalkozó konferencia elszabotálása helytelen és védhetetlen döntés lenne az unió részéről - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: már dolgoznak a konferencia előkészítésén, amelyen magyar javaslat alapján külügyi és belügyi miniszterek vennének részt - mondta a külügyminiszter.
Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a migrációról folyamatos az egyeztetés a belügyminiszterek szintjén, ő pedig a jövő héten a macedón külügyminiszterrel egyeztet a bevándorlási hullám megállítására tett macedón erőfeszítésekről, jövő héten pénteken és szombaton az Európai Unió külügyminiszterei is összeülnek Luxemburgban, ahol egy egyik napirendi pont a migrációs nyomás lesz. A találkozóra meghívást kapott a szerb külügyminiszter is, ahol kétoldalú tárgyalást folytat majd az ügyben.
A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a német külügyminisztert arról tájékoztatta, hogy Magyarország déli határán drámai helyzet alakult ki, a bevándorlók egyre agresszívebbek, az uniós regisztrációs kötelezettségnek ellenszegülnek. Megismételte, hogy a kvótarendszer nem jó megoldás a migrációs kérdésre, mert nem olyan választ kell keresni, amely biztatja a bevándorlókat az Európai Unióba jövetelre, abban kellene segíteni őket, hogy otthon tudjanak maradni.
A kapcsolódó törvénycsomagot pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek az igazságügyi miniszter. Az ülésen dönthetnek a büntető törvénykönyv szigorításáról, ennek részeként új tényállásokat vezetnek be a tiltott határátlépésre vagy a határzár megrongálására vonatkozóan, jelentősen szigorítják az embercsempészekre kiróható büntetési tételeket, kiegészítik a kiutasítás szabályait és módosítják a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az embercsempészekre vonatkozóan.
A kormány kezdeményezi a büntetőeljárási törvény módosítását is, hogy a bevándorlással összefüggő cselekmények elkövetőivel szemben minél gyorsabban le lehessen folytatni a bírósági eljárást - mondta Lázár János, aki a menedékjogi és a polgári perrendtartásról szóló jogszabály módosítását is felvetette. Emellett jelezte: törvényben szabályoznák a tranzitzónákra vonatkozó rendelkezéseket is.
Újabb rekord dőlt meg a zöldhatáron szerdán Csongrád megyében; 2958 illegális bevándorlóval - köztük 698 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök reggel az MTI-t.
Szenti Szabolcs elmondta: a legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő a rendőrök, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
Tiltott határátlépés miatt szerdán országosan 3241 embert fogtak el a rendőrök, 21 emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Fidesz: Magyarországnak nemzetközi kötelessége is a határvédelem +GALÉRIALázár: Félszáz halott a magyar magyar...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. augusztus 27.
