Belföld

Fidesz: Gyurcsány pártja az illegális bevándorlók oldalára állt

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc pártja pénteken ismét bebizonyította, hogy bevándorláspárti, nem érdekli a magyar emberek biztonsága, és ha a Demokratikus Koalíción múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot az illegális bevándorlók milliói előtt - reagált a kormánypárt parlamenti frakciója Kerék-Bárczy Szabolcs szavaira.

A DK elnökségi tagja felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, Rogán Antal frakcióvezetőt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint a Fideszt, hogy ne hazudozzanak a menekültekről, a gyűlöletkeltés helyett pedig a szövetséges államokkal együttműködve próbáljanak globális megoldást találni a kérdés rendezésére 

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, miközben Gyurcsány Ferenc a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja. A baloldal még most sem a magyar emberek, hanem a bevándorlók érdekeit nézi - teszik hozzá.

Az unión kívülről érkező illegális bevándorlók százezrei elviselhetetlen terhet és visszafordíthatatlan folyamatokat jelenthet Európa és Magyarország számára is - fogalmaznak. Magyarországnak az a kötelessége, hogy megvédje saját és ezzel Európa schengeni határait, a magyar emberek biztonságát az megélhetési bevándorlók tömegétől - szögezik le.