Belföld

Fiatalok nagyköveti megbízása

Tanulmányi ösztöndíjak nemzetiségi iskolásoknak

Az itt élő nemzetiségek a történelem során számtalanszor bizonyították hűségüket az ország iránt – mondta tegnap Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

tanc
Tánc az ösztöndíjátadó ünnepségen (Fotó: Bajtai László)

A nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjak fővárosi átadása kapcsán arról beszélt, hogy a kormány kiemelt partnerként tekint a tizenhárom hazai nemzetiségre, ezért két év alatt, az idén és jövőre megduplázza a támogatásukra fordított összeget – jelentette a távirati iroda. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nemzetiséghez tartozás és a szülőföld szeretete nem kizárja egymást, hanem sokkal inkább erősíti. Az ösztöndíjban eddig száz diák részesült, közülük hatvanan már a felsőoktatásban tanulnak. Ők éltek a lehetőséggel és a bizalommal – mondta Soltész Miklós. A nyertesek iskolájukban ugyanolyan nagyköveti feladatot látnak el, mint az Országgyűlésben a nemzetiségi szószólók – fogalmazott az államtitkár.

A pályázat benyújtására jogosult huszonnégy iskolából egyébként ezúttal tizenkilenc élt a lehetőséggel, így kilenc német, két-két roma, horvát, szlovák és szlovén, valamint egy-egy román és szerb származású diák részesült az idén az ösztöndíjban, amelynek mértéke havi hatvanezer forint. A támogatás a középiskola két utolsó tanévére szól.