Belföld
„Feszültséget szít az oktatók nyílt levele”
Pósán László: Összekeverik a dolgokat, mert a doktoranduszok ösztöndíjat kapnak, az egyetemi tanárok munkaviszonyban vannak

Feszültséget szít az Oktatói Hálózat több felsőoktatási intézményben, amikor összekeveri a béreket és az ösztöndíjakat – hangoztatta debreceni sajtótájékoztatóján Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője. A Dehir.hu helyi hírportál szerint a képviselő leszögezte: a tanárok fizetésénél figyelembe kell venni, hogy annak társadalombiztosítási és nyugdíjvetülete is van, ami nincs az ösztöndíjaknak.
Januártól életbe lépett a többlépcsős béremelés a felsőoktatásban is. Idén tizenöt százalékkal, 2017-ben öt, 2018-ban pedig újabb öt százalékkal nő a felsőoktatásban dolgozók bére – emlékeztetett Pósán, hozzátéve, szeptembertől a doktori képzésben részt vevők hallgatói ösztöndíjai is emelkednek. A jelenlegi százkétezer forint helyett a doktoranduszok az első két évben száznegyvenezer, a következő két évben pedig száznyolcvanezer forintot kapnak havonta, ám vannak bírálói az intézkedésnek – mutatott rá a képviselő. Nyílt levelekkel és aláírásgyűjtésekkel elégedetlenséget, belső megosztottságot kívánnak gerjeszteni néhány intézményben – mondta Pósán. Szerinte a hálózat tagjai összekeverik a dolgokat. A doktoranduszok ösztöndíjat kapnak, a tanárok viszont munkaviszonyban vannak – hangsúlyozta. „Ha nem nyúlunk a doktori képzésekhez, ha az ösztönző rendszert nem erősítjük, akkor hihetetlen nagy pénzpazarlást szentesítünk” – fogalmazott a politikus. A béremelés kapcsán közölte, a dolgozók elemi érdeke a szakmai előmenetel, hiszen ezzel nő a fizetésük is. Megjegyezte: az intézményeknek szuverén joguk, hogy egyéb juttatásokkal magasabb jövedelmeket biztosítsanak dolgozóiknak.
„Végtelenül méltánytalannak tartjuk, hogy a hallgatói ösztöndíjak és az oktatói bérek között kiáltó aránytalanság jön létre” – írta nyílt levelében a minap az Oktatói Hálózat. A levélírók számára elfogadhatatlan a béremelés mértéke. Szerintük „az a megalázó helyzet jönne létre, hogy a doktorandusz és több oktatója bére 2018-ban körülbelül azonos lenne, pedig egy adjunktus akár már húsz éve oktat az egyetemen, és már tíz éve megszerezte a PhD-fokozatot. A tanársegédeknek negyvenezer forinttal lenne kevesebb a bérük, mint a hallgatók ösztöndíja, úgy, hogy a tanársegédek közül is sokan doktori fokozattal bírnak”. Az oktatók azt követelik, hogy 2016 januárjától az adjunktusok és a tanársegédek is megkapják minimum azt a bért, ami a bértábla szerint jár a doktori fokozattal rendelkező pedagógusoknak a közoktatásban.
Változatlan a minimum ponthatár
Még egy hónapig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan mester- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. Három helyet díjmentesen lehet megjelölni, és összesen hat helyre lehet kérelmet beadni. Az eljárás szabályait tartalmazó online tájékoztató és a felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzések a Felvi.hu oldalon érhetők el. A felvételizők kizárólag a honlapról elérhető e-felvételin keresztül nyújthatják be jelentkezéseiket. A végleges jelentkezéseket legkésőbb február 15-én éjfélig kell rögzíteni, a hitelesítés határideje február 23. A jogszabályi minimum ponthatár idén változatlan: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzések esetében pedig ötven pont. A ponthatárokat várhatóan 2016. július 26-án hirdetik ki.
