Belföld
Fenyvesi: Ajkai munkahelyeket támogat a kormány
A kabinet célja a munkából élők segítése
Fenyvesi Zoltán elmondta, a nap folyamán megszületett megállapodás értelmében a kormány ötszázhét millió forintos uniós forrásból támogatja a Le Bélier francia autóipari beszállító ajkai beruházásának első fázisát, ezzel segítve az itt élők munkához jutását. Hozzátette: az összesen nyolcmilliárd forintból megvalósuló és száz új munkahelyet teremtő fejlesztés annak köszönhető, hogy a vállalat elnyerte az egyik legnagyobb német autóipari cég megrendelését.
Az elmúlt négy évben a magyar emberek talpra állították a gazdaságot, a baloldali kormányok politikájával ellentétben "nem külföldről felvett hitelből növekszünk" – mondta Fenyvesi Zoltán. A kormány célja továbbra is az, hogy a munkából származó jövedelmet, a munkát vállaló embereket és a vállalkozásokat támogassa – tette hozzá.
Kitért arra is: Veszprém megyében az állástalanok száma négy év alatt 60 százalékkal csökkent, 24 ezerről 9500-ra. Ajkán a munkanélküliség 3 százalékra mérséklődött.
"Fontosnak tartom, hogy a családokat segítő programok mint az új adókedvezmények, az óvodaépítés, a gyermekek számára biztosított ingyenes étkezés és az új otthonteremtési program mellett a béremelések is megvalósuljanak" – hangsúlyozta Fenyvesi Zoltán.
Hozzátette: az ajkai autóipari vállalatoknál történt tízmilliárd forintnyi fejlesztésnek köszönhetően ebben a ciklusban sikerült megőrizni a munkahelyeket illetve továbbiakat teremteni, melyek újabb családoknak adnak megélhetést. "Az ajkai ipari park infrastruktúrájának fejlesztésével az uniós ciklus nyertesei lehetünk" – hangoztatta a képviselőjelölt.
