Belföld

Felavatták az újraépített békéssámsoni templomot

Az avatáson Balog Zoltán mondott beszédet

A vidéki Magyarország értékmegtartó és értékgyarapító erejét erősítik az új templomok - mondta az emberi erőforrások minisztere az újjáépített békéssámsoni templom felszentelésekor szombaton a Békés megyei településen.

Balog Zoltán hangsúlyozta: az új templomok megerősítenek abban, hogy az értékeket, a hitet megtartani és gyarapítani kell; leginkább erre van szükség Magyarország vidéki peremterületein. 
Hozzátette: a kormány célja, hogy Budapest ismét Közép-Európa egyik legerősebb városa legyen kulturális, diplomáciai, gazdasági, üzleti és egyéb szempontból, ám ezzel egy időben visszaadja a vidéki embereknek azt a rangot és életminőséget, amelyet megérdemelnek.

Szólt arról, hogy hányatott sors jutott egykor a vidéknek, de mára a mezőgazdaság a gazdasági növekedés húzóágazatává vált, a vidéki ipar népességmegtartó ereje nőtt. Hangsúlyozta: Magyarország nem gazdag ásványkincsekben, de emberi erőforrásban, emberi minőségben az.

templom
A templomot – Germán Géza tervei alapján – mintegy százmillió forintból építették újjá, az összeg felét az egyházmegye állta, csaknem 40 millió forintot pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította az építkezéshez.
 

Felavatták az újraépített békéssámsoni templomotAz avatáson Balog Zoltán mondott beszédet - A templomot megáldotta...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. március 28.