Belföld

Fejlesztik a lett-magyar katonai együttműködést

Budapesten járt a lett honvédelmi tárcavezető

Magyarország és Lettország katonai együttműködésének fejlesztéséről írt alá megállapodást a két ország védelmi minisztere, Hende Csaba és Raimonds Vejonis csütörtökön Budapesten. Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly január 17-én első magyar védelmi miniszterként látogatott Lettországba. Ezt a párbeszédet folytatva fogadta most Raimonds Vejonist.

Hende elmondta: lett kollégájával áttekintették a két ország között 1999-ben megkötött megállapodás elmélyítésének további lehetőségeit. Azt remélik, hogy a most aláírt új alapdokumentum új lendületet ad az együttműködés fejlesztésének.
A megállapodás értelmében a lett magyar-katonai együttműködés fejlesztésének fő területei: a haderő-átalakítással kapcsolatos, valamint az EU elnökség során szerzett tapasztalatok átadása, térképészeti együttműködés, a NATO vezette többnemzetiségű hadműveletek tervezésében, szervezésében és végrehajtásában gyűjtött tapasztalatok átadása, továbbá a logisztikai és az egészségügyi együttműködés bővítése.

Hende Csaba honvédelmi miniszter (j3) és Raimonds Vejonis lett védelmi miniszter Magyarország és Lettország katonai együttműködésének fejlesztéséről ír alá megállapodást
Raimonds Vejonis kiemelte: amikor Európának ilyen biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie, időszerű volt aláírni a lett-magyar megállapodást.