Belföld
Fazekas: Történelmi fordulat a családi gazdaságok földhasználatában
Nem omlott össze az új földtörvény miatt a magyar földpiac

A miniszter hangsúlyozta: az új földtörvény révén teljesül az a cél, hogy a családi gazdaságok aránya 80 százalék, míg nagybirtokoké húsz százalék legyen.
A földforgalmi törvény igazolta a törvényalkotó várakozásait, vagyis a családi gazdaságok, a gazdák megerősödését - szögezte le a miniszter. Hozzátette: ezt a célt szolgálja a Földet a gazdáknak program is, az állami földek újrahasznosítása révén a családi gazdaságok földhöz jutatásával. Mint mondta, ennek érdekében történt az állami töredék - egy-három hektáros - földterületek értékesítése is.
A miniszter elmondta: miután a földforgalmi törvény meghatározta a földműves fogalmát, ennek alapján több mint százezren kérelmezték felvételüket a földműves nyilvántartásba, hiszen ők vásárolhatnak földet, mert Magyarországon csak földműves juthat földtulajdonhoz. Emellett mintegy ötezer vállalkozás kezdeményezte a mezőgazdasági termelő szervezeti státusz elnyerését is, ami a földbérlethez szükséges.
Nem következett be viszont, amit többen is jósoltak: nem omlott össze az új földtörvény miatt a magyar földpiac - húzta alá Fazekas Sándor. Hangsúlyozta, hogy a magyar földpiac stabil és enyhe emelkedést mutat.
Szólt arról is, hogy az új földtörvényt Magyarországnak az EU előtt is meg kell védenie, ezért az FM az Igazságügyi Minisztériummal közösen azon dolgozik, hogy a magyar álláspont kiállja az uniós vitákat is.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette: a nemzeti parki földek körül egy ideje ellenzéki hangulatkeltés folyik. A nemzeti parki földek is állami földek, ami azt jelenti, hogy a nemzeti park a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA) kötött szerződés alapján felelős gazdája ezeknek a területeknek, védett és nem védett területeknek egyaránt.
Fazekas Sándor leszögezte: nem kíván lemondani. Hozzátette: a miniszterelnök bizalmát élvezve a tárca feladataira koncentrálva teszi a dolgát, foglalkozik a mezőgazdaság, a környezetvédelem, természetvédelem, az élelmezés egészségügy, valamint az agrárdiplomácia ügyeivel.
