Belföld

Esélyteremtő program vidéki fiataloknak

Tízmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot a humántárca családalapításra, otthonteremtésre és munkavállalásra

Az Esély Otthon pályázat célja, hogy a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége növekedjen, a helyi települési közösségek pedig erősödjenek – hangzott el az Emberi Erőforrások Minisztériumának új pályázata kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiszámítható segítséget ígér a kormány (képünk illusztráció) (Fotó: Varga Imre)
Esély Otthon címmel indul tízmilliárd forint keretösszegű pályázat, amely a fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogatja - jelentette be sajtótájékoztatóján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten. A pályázat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósul meg, felhívására háromezer és húszezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak, és ötven–kétszáz millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. Az államtitkár az MTI beszámolója szerint közölte: a lakosságszám mellett a pályázat másik feltétele, hogy az adott településen a tizennyolc–harmincöt év közötti korosztály száma csökkenő tendenciát mutasson a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Országszerte 294 ilyen település van – tette hozzá.

A kezdeményezés arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, emellett esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiatalok számára – hangsúlyozta Novák. Szólt arról is, a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentése szerint a fiatalok munkavállalási kedve és anyagi helyzete is javult az utóbbi években: egyre több fiatal dolgozik, csökken körükben a munkanélküliség.

Schanda Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár arról beszélt, a projektek megvalósítására harminchat–negyvenkét hónap áll rendelkezésre, így kiszámítható támogatásokat kaphatnak a fiatalok, a fejlesztések pedig beépülhetnek a helyi társadalom életébe is. Kiemelte: a kormány azért dolgozik, hogy azok a fiatalok, akiknek vonzó a vidéki élet, lehetőségekhez jussanak, megtalálják a számításaikat. A pályázat célja, hogy a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége növekedjen és a helyi települési közösségek erősödjenek. Hozzátette, az önkormányza­toknak vállalniuk kell, hogy projektek megvalósításával hozzájárulnak a fiatalok helyben maradásához, feltérképezik és koordinálják a helyi munkaerőpiaci igényeket, valamint támogatják a településen élő vagy oda költöző fiatalok kedvezményes lakhatását. A pályázatra idén március 6. és 2019. március 6. között lehet jelentkezni.

Nagy múltú lelkiségi mozgalom a házasságok erősítéséért, elmélyítéséért
5 perces interjú: Varga János atya, a Házas Hétvége korábbi felelőse

– Mi a Házas Hétvége mozgalom, hogyan jelent meg Magyarországon és mi célja?

– Az eredeti nevén Házas Találkozó 1968-ban született meg Amerikában, Chuck Gallagher jezsuita szerzetes vezetésével. A mozgalom segít, hogy a házastársak rátaláljanak a felelősségteljes szeretetre, hogy az érzések megfogalmazása fölidézze azt a mély egységet, amelyet kapcsolatuk elején átéltek, és megtanuljanak jobban odafigyelni egymásra. Magyarországon 1984-ben jelent meg, akkor még titokban, magánlakásokon indult útjára a katolikus egyház köreiben. Ma a mozgalom a világ mintegy kilencven országában van jelen, hazánkban kétszázhét csoportban több mint ezerhétszáz házaspár, kilencven atya, három nővér és tizennyolc özvegy tevékenykedik.

– Mit tudnak ma adni egy családnak, egy házaspárnak vagy a társadalomnak?

– A lelkiség egyik alapgondolata, mintegy mottója Jézus szava: „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Hitünk szerint ez az emberi kapcsolatainknak, a házasságnak és a papságnak is a kulcsa. A megvalósított szeretet által lehetséges a rosszat jóra, a szomorúságot boldogságra változtatni, egy jó házasságot még jobbá tenni. A cél, hogy segítsük a házasság szentségének megélését.

– Hogyan viszonyulnak a minap véget ért házasság hetéhez?

– Rengeteg kiváló rendezvény volt, de a fővároson kívülieknek talán kisebb a sajtóvisszhangjuk. A „hétvégések” aktívan kiveszik a részüket a programokból. Ahogy a házastársak kölcsönösen tudják támogatni egymást, úgy a házaspárok is segítséget jelenthetnek mások számára, amikor pozitív tanúságtételeiket megosztják. Céljaink közösek, sőt, épp az idén állapította meg valaki, hogy a Valentin napnál nagyobb visszhangja van a Házasság hetének. Fontos megmutatni a kincset, amit kaptunk.