Belföld
Előrehozott választásokban gondolkodik a DK
Tisztújító kongresszuson újraválasztották Gyurcsány Ferencet
A kongresszuson mutatták be a párt új logóját, erről a napokban egy Facebook-kampányt is indítottak, amelyben a Clash Should I stay or should I go számára gitároznak. A kongresszus után megújul a párt hivatalos honlapja is.
A pártelnök felszólította hallgatóságát: mutassák meg, hogy ez a föld nem a reménytelenség vidéke, van alternatívája a menekülésnek, a semmittevésnek, a meghunyászkodásnak. Kijelentette, oka van annak, hogy a demokratikus sokaság azt kívánja, minél előbb, lehetőleg 2016-ban előrehozott választásokat tartsanak.
Szavai szerint ehhez nem elég elküldeni a jelenlegi rezsimet, mert ez a feladatuk könnyebbik fele. A DK-nak az a dolga, hogy 2016-ra megmutassa, képes másokkal együtt kormányozni Magyarországot, hogy mindenki láthassa a Demokratikus Koalíció kormányzóképes erő - fogalmazott. Leszögezte, azt szeretné, ha minél többen látnák és hinnének abban, hogy a DK a jövő pártja, a jövő polgári Magyarországának az egyik pártja.
Gyurcsány szerint a kongresszussal folyamatot indítanak el, amely megmutatja, hogy képesek többet mondani és tenni a rendszer tagadásánál, képesek megmondani, hogy mi történik annak bukása után.

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, teljesen mindegy, milyen új logókat rajzolnak maguknak, ők ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot - reagált a kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) szombati tisztújító kongresszusára. Gyurcsány Ferenc nem veszi tudomásul, hogy a magyarok nem kérnek többet sem belőle, sem a szélsőséges politikájából, még mindig hatalomra tör, és újra megválasztatja magát - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Fidesz-frakció.
