Belföld
Elfogadták az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást
Ezzel a NFA tulajdonába került az összes állami tulajdonú föld
Energetikai törvényeket módosított az Országgyűlés
A nem hagyományos és különleges eljárással kitermelhető szénhidrogének után fizetendő bányajáradék 12 százalékról 2 százalékra csökken, a nagyfogyasztók az áram-, illetve a gázellátásból való kikapcsolásukkal keletkezett kárukat maguk viselik - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a több energetikai jogszabályt módosító törvény, amelyet kedden 114 igen, 42 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadott el a parlament. A törvény leírja azt az eljárást, amit akkor kell követni, ha a földgázkereskedő ellehetetlenül vagy beszerzési forrásai "bedugulnak".
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átdolgozott törvényjavaslatára 110 képviselő szavazott igennel, 57-en pedig nemmel. Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet.
Az előterjesztés eredeti célja az volt, hogy az NFA tulajdonába kerüljön az összes állami tulajdonú föld, hogy azok hasznosítása egységes tulajdonosi joggyakorlás, egységes hasznosítási elvek alapján történhessen.
A zárószavazást azonban két héttel ezelőtt el kellett halasztani, mert a javaslat kétharmados többséget igénylő részei nem kapták meg a szükséges számú voksot.
Ezt követően a törvényalkotási bizottság - a szakminiszter előterjesztésére - zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, kezdeményezve a törvényjavaslat egységének megteremtését a sarkalatos passzusok nélkül. Így a parlament most egyszerű többséggel is elfogadhatta a törvénymódosítást.
Simon Attila, a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára az április 14-én elhalasztott zárószavazás után tartott törvényalkotási bizottsági ülésen azt mondta: bár az egységes földvagyon-gazdálkodás feltételeit egyszerre akarták megteremteni, most az első lépés történik meg, ezzel párhuzamosan pedig folytatódhatnak az egyeztetések.
Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett "földmutyiról", "földrablásról" beszéltek.
Fazekas Sándor az eredeti javaslata indoklásában ugyanakkor azt írta: az NFA a védett természeti és Natura 2000-es területek haszonbérbe adása során minden esetben érvényesíti a természetvédelmi szakmai előírásokat, amelyeket a nemzeti parki igazgatóságok adnak meg a szervezetnek, így a kizárólagos nemzeti parki igazgatósági vagyonkezelés fenntartása nem indokolt.
Simon Attila államtitkár az említett bizottsági ülésen szintén azt hangsúlyozta, nem kerülnek hátrányba a természetvédelmi szempontok a változtatás által, egyúttal jelezte, hogy a nemzeti parkok megkapják azokat a haszonbérleti díjakat, amelyeket eddig is beszedtek a szerződéseik alapján.
A Fidesz agrárpolitikusa, Font Sándor a hétfő esti parlamenti vitában megemlítette, hogy a természetvédelmi területek egy részét jelenleg is az NFA kezeli, a másik fele van a nemzeti parkoknál.
A zárószavazás előtt jóváhagyott módosítással kikerültek a jogszabályból azok a paragrafusok, amelyek a honvédségi területek vagyonkezelését átadták volna az NFA-nak.
A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
A keddi határozathozatal során az LMP-s képviselők a nemzeti parkokat érintő változtatás elleni tiltakozásul a 10 magyarországi nemzeti park nevét és logóját tartalmazó táblákat emeltek a magasba. Ezt követően Latorcai János levezető elnök közölte velük, hogy megsértették a házszabályt, amiről tájékoztatni fogja Kövér László házelnököt.
LMP: rossz helyen vannak a nemzeti parkok az FM-nél
Nem bölcs döntés a Földművelésügyi Minisztériumra (FM) bízni a nemzeti parki földeket és nagyon rossz helye van a természetvédelmi intézményrendszernek a tárcánál - mondta az LMP-s Sallai R. Benedek. A képviselő azt kérdezte, van-e esély arra, hogy a kormány és a Fidesz újragondolja az ezt célzó intézkedést.
Bitay Márton Örs, a földművelésügyi tárca állami földekért felelős államtitkára azt felelte, hogy öt éve a földművelésügyi miniszter irányítja a tíz nemzeti parkot. Szavai szerint az FM nem visszavonta a képviselő által kifogásolt javaslatot, azt a parlament, többek között Sallai R. Benedek is leszavazta.
Megjegyezte, a képviselő azt viszont soha nem tette szóvá, hogy több ezer hektár van vagyonkezelésben olyan alapítványoknál, amelyeket az "SZDSZ-kormány" hagyott jóvá. A képviselő nem fogadta el a választ, ezt a Ház tette meg 100 igennel 36 nem ellenében.
