Belföld

Életkezdési esélyteremtések

Fejlesztenek a gyermekvédelmi szolgálatoknál

Pályázatot hirdet a gyermekotthonokban elhelyezettek életkezdési feltételeinek javítására, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mindkét pályázat keretösszege egymilliárd forint – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Az MTI beszámolója szerint a XVIII. kerületi Aga Gyermekotthonban tartott tájékoztatón elmondta, a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítására vonatkozó pályázatra civil, egyházi és állami fenntartók is jelentkezhetnek november 28-ig. Olyan programokat szervezhetnek majd, amelyek segítségével a fiatalok megtanulhatják az önálló gazdálkodást és pénzkezelést is.

Az infrastrukturális feltételek javítására január 1-jéig lehet pályázni, ebből egyebek mellett a diagnosztikát, a pszichoterápiás rendszert, az informatikát lehet fejleszteni és még inkább gyermekbaráttá tenni – mondta.