Belföld

Egyszerűbb közigazgatási eljárások

Negyvennégy, közigazgatási eljárással kapcsolatos törvényt módosított a parlament, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatát százhuszonnyolc igen, harminchárom nem és harmincegy tartózkodó szavazattal fogadták el.

A tárcavezető a bürokrácia csökkentésével indokolta a változtatásokat, amelyeket az ügyfelek és az ügyintézők véleménye alapján dolgoztak ki. A módosítás szerint 2017. július 1-jétől bármely járási vagy kerületi hivatalnál be lehet jelenteni a lakó- és tartózkodási helyet. Új elem, hogy a legjellemzőbb közüzemi fogyasztásmérőket egyidejűleg olvassák le, így a fogyasztónak csak egyszer kell rendelkezésre állnia.

A hatóságok közvetlenül is jogosultak lesznek ügygondnokok kirendelésére, a gyámhivatali, egészségkárosodási, gyermekfelügyeleti támogatások felülvizsgálati eljárásai pedig az orvosi vizsgálattól függetlenül lezárulhatnak. Gyorsulnak továbbá a lakástakarék-pénztári kifizetések a vásárlások és felújítások gyorsítása érdekében, az időtartam két hónapra csökken. Az egyszerűen megítélhető ügyeknél, így a közúti bírságolásnál életbe lép az automatikus döntéshozatal, a hatóságok és szakhatóságok között pedig kizárólagos lesz az elektronikus kapcsolattartás.

Rögzítették: ha a biztosítók téves értesítése miatt kivonnak egy gépjárművet a forgalomból, akkor a visszahelyezés költségei a biztosítót terhelik. A lefoglalt gépjárműveket pedig harmincnapos átmeneti időszakig nem vonják ki a forgalomból, ezalatt az ügyfél rendezheti tartozását.