Belföld
Egyre több lehetőség kínálkozik nemzetközi ösztöndíjra
Magyarországra a külföldiek zöme az Erasmus révén jutott
Az államtitkár Oláh Lajos független országgyűlési képviselőnek az ösztöndíjas tanulási lehetőségeket firtató kérdésére válaszolva kifejtette: a Campus Hungary program keretében 2014-ben 3298 hallgató utazott külföldre. Az Erasmus- és a CEEPUS-programban négyezer, illetve kétszáznegyven magyar diák vett részt, a Magyar Ösztöndíj Bizottság ösztöndíjaiban pedig 205 fiatal részesült.
Az Országgyűlés honlapján közzétett válasz szerint a Magyarországon tanulni szándékozó külföldi fiatalok döntő többsége az Erasmus-programban részt vevő országokból érkezett tavaly, szám szerint négyezer-hétszátan. A mind az öt földrészre kiterjedő Stipendium Hungaricum hétszázharminchat egyetemistát csábított Magyarországra.
A Magyar Ösztöndíj Bizottság és az emberi erőforrások miniszterének döntései alapján kétszázhetvennyolc külföldi diák nyert el magyarországi ösztöndíjat, a szomszédos országokból pedig százhúsz fiatalt fogadtunk a CEEPUS-program (Central European Exchange Program for University Studies) keretében. A kormány nevében a Földművelésügyi Minisztérium által a fejlődő országokból érkező hallgatóknak kínált ösztöndíj-lehetőségeket kihasználva tavaly harmincöt új hallgató kezdte meg tanulmányait valamelyik magyar felsőoktatási intézményben.
A Stipendium Hungaricum program a magyar egyetemistáknak kétszáztizenöt ösztöndíjas helyet biztosít külföldön. Ezeken kívül számos kisebb szervezet (például a Nemzetközi Visegrádi Alap, Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány) ajánl külföldi tanulási lehetőségeket öt-tíz hallgatónak.
Az ösztöndíjprogramok többsége forrásalapú, tehát a szerződésekben nem az ösztöndíjas helyek számát, hanem a felhasználható keretösszeget rögzítik, ezért nem léteznek százalékos adatok a kihasználtságra vonatkozóan - mutatott rá Rétvári Bence.
Kitért arra is: az Erasmus-programban 2007-ben háromezer volt az intézmények közötti bilaterális szerződések száma, 2013-ra több mint 4800 különböző felsőoktatási intézménnyel több mint hatezer szerződése volt a hazai felsőoktatási intézményeknek. A CEEPUS-program pályázati kerete 2011/2012-ben huszonhatmillió forint volt, a 2015/2016-os tanévben viszont már ötvenkilencmillió forint áll rendelkezésre a kormány döntése értelmében.
A 2012 óta futó, nagy sikereket elérő és hamarosan a végéhez közeledő Campus Hungary program az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió összesen ötmilliárd forintnyi támogatásával valósult meg - jelezte Rétvári Bence.
