Belföld
Egyházi szertartások húsvétkor
Budapesten, Esztergomban és Diósdon a történelmi felekezetek vezetői

Stáció a Belvárosi Ferences Templomban. „Aki érettünk a keresztet hordozta” (Fotó: Hegedüs Róbert)
A liturgia tűzszenteléssel kezdődik, ezúttal is lesz felnőttek keresztelője, valamint zárásként a hagyományos, ünnepi körmenet. Húsvétvasárnap délelőtt tíz órakor Snell György püspök, plébános mutat be szentmisét, Erdő Péter bíboros pedig délelőtt fél tizenegykor az esztergomi bazilikában vezeti a szertartást.
Bogárdi Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Budahegyvidéki Református Egyházközségben hirdet igét vasárnap reggel nyolckor és délelőtt tíz órakor, majd húsvéthétfőn tíz órakor a diósdi missziónál, a Kék Géza Közösségi Házban – tudta meg lapunk a püspöktől.
A Deák téri evangélikus templomban Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hirdet igét a vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődő istentiszteleten és úrvacsorán – derül ki a közösség honlapján elérhető tájékoztatóból.
Nagyszombaton délelőtt tizenegy órától láthatják az érdeklődők Tokaj főterén a Krisztus kínszenvedését, halálát és feltámadását bemutató színdarabot, a Passiójátékot. Az idén immár ötödik alkalommal mutatják be az előadást, melynek különlegessége, hogy a településen működő történelmi egyházak képviselői is szerepelnek benne. „A rendezvényt évről évre egyre többen látogatják, tavaly csaknem kétszáz nézőt vonzott a Passiójáték, melybe igyekszünk bevonni a közönséget is” - mondta el lapunknak Simon Csaba, a színdarab megálmodója. Hozzátette, az immár hagyományos, ingyenes program teljes egészében civil kezdeményezés, a jelmezeket a szereplők maguk készítették, a keresztet egy helybéli kádármester, Hudák István ácsolta.
