Belföld
Csak akkor győzhetnek a rossz erői, ha a jók tétlenek maradnak
Az államfő részt vett egy magyar szerzetes szobrának avatásán Fátimában

Kondor Lajos 1928-ban született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon. 1946-ban lépett be a verbiták közé. Németországi tanulmányai után, 1954-ben küldte rendje Portugáliába, ahol a szemináriumban volt nevelő és tanár. 1961-től a még kiskorukban elhunyt fátimai pásztorgyerekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének posztulátora lett. 2006 januárjában Jorge Sampaio, Portugália köztársasági elnöke a Portugál Köztársasági Lovagrend parancsnoki rangjával tüntette ki. Ugyanebben az évben, a magyar nemzeti zarándoklat alkalmával Magyarország lisszaboni nagykövete adta át a szerzetesnek a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Kondor Lajos 2009-ben halt meg.Kondor Lajos egy "olyan korban kötelezte el magát Isten és az emberek szolgálata mellett, amikor a kommunista diktatúra magyarországi helytartói a nép ellenségeit látták mindenben és mindenkiben, aki fölött nem gyakorolhattak hatalmat" - fejtette ki a magyar államfő. Felidézte, a magyar szerzetes Salzburgban tanult filozófiát, teológiai végzettségét Németországban szerezte és Bonnban szentelték pappá 1953-ban. Innen egy évvel később került Portugáliába, ahol élete végéig Fátima lett az otthona magyar szerzetesként - fűzte hozzá.
Áder János megjegyezte, Kondor Lajos sokat tett azért, hogy Fátimából ismert zarándokhely legyen, az ott élt pásztorgyerekeket pedig boldoggá avassák. "De Kondor Lajos jót tett velünk, magyarokkal, akiket hazájától távol élve is mindvégig testvéreinek, honfitársainak tekintett. Összetartotta a nyugati magyarságot azzal, hogy feladatot állított eléjük. Hatalmas szerepe volt a magyar kápolna és a magyar keresztút megépítésében. Tudta, hogy ezek a stációk azoknak is közös imahelyet teremtenek, akik hazájuktól távol élnek" - hangsúlyozta.

A bíboros kifejtette, Szűz Mária annak ellenére is velünk van, hogy számos értelmetlen, fenyegető gyűlölködés, vagy testvérgyilkos háborúskodás, a keresztények elleni meg-megújuló gyilkos erőszak hullámai tapasztalhatók világszerte.
A szoboravatást megelőzően Erdő Péter és António Marto leiria-fátimai püspök közösen mutatott be szentmisét az ötven évvel ezelőtt készült magyar kálvária közelében lévő Szent István-kápolnában, a misén részt vett Áder János és felesége, Herczegh Anita is. Az M1 Híradó tudósítójának beszámolója szerint a misén csaknem kétszázan vettek részt, helyiek és zarándokok is.
Az államfő ezután koszorút helyezett el Kondor Lajos sírjánál is.
