Belföld

Bokros kampányzárót tartott

A baloldal által támogatott főpolgármester-jelölt megállítaná a kultúra romlását

A politikai közbeszéd és a kultúra romlásának megállítását nevezte egyik legfontosabb feladatának Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldal által támogatott főpolgármester-jelöltje csütörtöki kampányzáró rendezvényén Budapesten.

bokros és tsai
Bokros Lajos kampányzáróján a hallgatóság soraiban Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti vezetője és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke is helyet foglalt.

Bokros Lajos hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet érdekeinek mércéje Európa. Megjegyezte, a kormány szabadságharcával ennek elismerése helyett "azt a kezet harapdálja, amelyikből eszik".
A MoMa jelöltje beszéde végén köszönetet mondott a korábban javára visszalépő, az eseményen jelen lévő Falus Ferencnek és Magyar Györgynek. Bokros Lajost követő rövid felszólalásában Magyar György az LMP és a Liberálisok indulóját is hasonló lépésre biztatta.
A rendezvényen felszólalt a Budapestet 1990 és 2010 között vezető Demszky Gábor is, és korábbi szavazóitól Bokros Lajos támogatását kérte. Kiemelte, Budapest korábban többször is képes volt legyőzni a Fideszt, és most is lehetősége van arra, hogy repedést okozzon a "posztkommunista maffiaállam monolit szerkezetén".