Belföld
Balog: Az idősek az ország tartóoszlopai
Holnap ünnepeljük az idősek világnapját

Balog Zoltán kiemelte: a mai idős emberek azok, akik az elmúlt évtizedeket végigdolgozták, és kétkezi vagy szellemi munkájukkal, gyermekneveléssel vagy éppen tanítással életben tartották az országot, ezért meg kell becsülni az időseket, és fel kell mutatni, hogy milyen érték van az ő elvégzett munkájukban.
A miniszter a Nobel-díjas Albert Schweitzer német teológus, lelkész, orvos szavait idézve kitért arra, a fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota, "a jókedv és a kalandvágy győzelme", és csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
A miniszter hangsúlyozta: a kormány nemcsak az év egy napján, az idősek világnapján kíván az idősekre odafigyelni, problémáikkal foglalkozni, hanem számos intézkedésével év közben is ezt teszi. Az időseket is segítő intézkedések között említette a rezsicsökkentést, a gyógyszerár-támogatást vagy a Nők 40 programot, amelynek köszönhetően már 120 ezer (40 évet ledolgozott) nő mehetett korábban nyugdíjba.
Balog Zoltán bízik benne: az idősek ezen támogatások révén érzékelik, hogy fontosak a kormányzat számára.
Balog Zoltán és Pintér Sándor belügyminiszter az idősügy területén végzett tevékenysége elismeréseként Idősbarát Önkormányzat Díjat adományozott a főváros XV. kerületi önkormányzatának, Szombathelynek és Hódmezővásárhelynek, valamint a Csongrád megyei Üllés nagyközség és a Hajdú-Bihar megyei Folyás község önkormányzatának. E díjakat Balog Zoltán és Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át.
