Belföld
Az MSZP szerint kiskapu volt a takarékszövetkezeti törvényben
A Fidesz szerint az MSZP hiába menekül második brókerbotránya elől
Erről a párt frakcióvezető-helyettese beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Harangozó Tamás felszólította az államfőt, hogy tisztázza szerepét az ügyben.
Harangozó szerint a törvény elfogadásakor a fideszes többség a jogszabályban hagyott egy kiskaput, amivel "meg lehetett úszni" az állami rendszerbe való belépést. Erre akkor volt lehetőség, ha a törvény elfogadása előtt a takarékszövetkezet jelezte a bankká alakulási szándékát. Ez a rendes határidőre "csak Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak sikerült" - mondta, hozzátéve: a köztársaság elnök
Fidesz: Hiába menekül az MSZP
A Fidesz szerint a szocialisták hiába próbálnak kétségbeesetten menekülni a "második szocialista brókerbotrány" felelőssége elől, nem tudnak. A Fidesz közleménye emlékeztet: az MSZP korábban a takarékszövetkezeti rendszer átalakítása ellen volt, most meg az a baja,hogy miért nem írta alá gyorsabban az államfő az erről szóló törvényt. "Harangozó Tamás ahelyett, hogy fűt-fát összehord, inkább a Jókai utcában lévő MSZP-székház előtt kérjen bocsánatot azoktól a megkárosított ügyfelektől, akiknek a megtakarításait úgy tudta eltüntetni a Buda-Cash, hogy azt a szocialista kormányok mindvégéig hagyták, sőt a brókercég embereit ültették be a Gyurcsány-Bajnai-kormányba" - fogalmaz a nagyobbik kormánypárt, amely azt is felvetette, hogy milyen küldetést teljesítettek ezek a brókerek a szocialisták idején és azt is firtatta, hogy hová tüntettek el százmilliárd forintot. "Kapott-e belőle a Gyurcsány- és a Bajnai-kampánycsapat? Mit tudott minderről a Bajnai-kormány kormánybiztosa, miniszteri kabinetfőnöke, aki korábban a brókercégnél dolgozott?" - kérdezte a Fidesz.azonban megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek, amivel lehetőség nyílt három takarékszövetkezet (a Buda-Cash érdekkörébe tartozó Takarék Szövetkezeti Hitelintézet, a Buda Takarék Szövetkezeti Hitelintézet és a Dél-Dunántúli Takarék Szövetkezeti Hitelintézet) előtt arra, hogy beadják kérelmüket. Harangozó szerint ezzel Áder János tevőlegesen is segítette a "most bedöntött" bankcsoport létrejöttét.
Hozzátette, hogy a kérelmek egyébként valószínűleg nem feleltek meg a törvényi kritériumoknak, mert a hírek szerint a takarékszövetkezetek hatvan napot kaptak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) arra, hogy hiánypótlást nyújtsanak be, "azaz a papírokat utólag előállítsák". Szavai szerint ez volt a második pont, ahol "a fideszes államigazgatás aktívan bábáskodott a bank létrejöttéhez". Végül felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank pedig engedélyezte a három bank működését.
A politikus felszólította a köztársasági elnököt, hogy tisztázza a szerepét az ügyben. Kérdésként tette fel, hogyan fordulhatott elő, hogy az elnöki vétóval tevőlegesen is hozzájárult a bankcsoport létrejöttéhez. Azt is firtatta, hogy az államfő "kapott-e kérést vagy megbízást bárkitől", hogy a törvényt küldje vissza, és tudta-e, hogy elnöki vétója nélkül ezek a bankok létre sem jöhettek volna. Végül azt kérdezte, volt-e köze a döntésének ahhoz, hogy a sajtóhírek szerint akkoriban a takarékok tulajdonosi háttere "összeért" annak a rádiónak a tulajdonosi hátterével, amelynél fia dolgozott.
