Belföld
Az MSZP Kiss Szilárd kilétét firtatja
A párt hiányolja a nemzetbiztonsági átvilágítást
Heringes Anita, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kiss Szilárdnak diplomáciai megbízatása miatt nemzetbiztonsági átvizsgáláson is át kellett esnie.
Papp Gábor, Kiss Szilárd ügyvédje hétfőn az MTI-nek azt mondta, amivel Kiss Szilárdot gyanúsítják, "tisztán gazdasági ügylet, az semmilyen módon nem kapcsolható a politikához". Az FM is ezt hangsúlyozta közleményében, és közölte azt is, Kiss Szilárdnak a tárca részére végzett munkájával kapcsolatban nem volt kifogás. "Fazekas Sándor miniszter nem állt vele közvetlen munkakapcsolatban. K. Sz. urat a KÜM állományából vettük át 2013. októberében, C típusú átvilágításon átesett." - olvasható a tárca közleményében. Kiss majdnem három évig, 2014 végéig volt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) munkatársa, még oklevelet is kapott Fazekas Sándor minisztertől - mondta a szocialista képviselő, aki szerint Kiss Szilárd a minisztérium keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosaként végezte munkáját.
Heringes Anita többek között azt firtatta, hogy Kiss Szilárd milyen szerepet játszott a moszkvai kapcsolatok kiépítésében. A földművelésügyi tárca mellett a külügyminisztériumot is felszólította a képviselő, hogy haladéktalanul tisztázza, mi volt Kiss Szilárd pontos feladata, ki és milyen keleti gazdasági kapcsolatok kiépítésével bízta meg őt.
Ki és mikor nevezte ki miniszteri biztosnak? A kinevezéséről szóló utasítások melyik Hivatalos Értesítőben jelentek meg? Miért hallgatnak és titkolóznak a kormányzatban Kiss Szilárdról? - sorolta kérdéseit.
