Belföld
Alkotmányos forradalmat szeretne az Együtt
A párt a rendszerváltásról szervez konferenciát
Szigetvári Viktor Hajdu Nórával, az Együtt elnökségi tagjával arról emlékezett meg, hogy a rendszerváltás idején napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt tartották a szabad választásokat. A politikus azt mondta, 2011-ben egy "egypárti alkotmánnyal" gyakorlatilag mindent felszámoltak, amit kulturális és politikai értelemben meg kellett volna tartani a rendszerváltás pozitív hagyományából.
Magyarországnak az illiberális demokráciából vissza kell térnie a liberális demokrácia irányába, a rendszerváltáskor kijelölt célokat és irányokat pedig nem lehet megváltoztatni - emelte ki Szigetvári, aki hangsúlyozta, hogy az Együtt sem az antikapitalista, sem a "demagóg, keletre tartó illiberális úttal" nem ért egyet, szerintük versenyre építő szociális piacgazdaságra és lehetőleg békésen megbeszélt nemzeti emlékezetre van szükség.
Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: huszonöt éve szabad választásokat tartottak Magyarországon, de ha 2018-ban a 2014-ben bevezetett rendszer szerint tartják a parlamenti választást, akkor az sem szabad nem lesz, sem fair. Ezért az Együtt nevében követelte, hogy a Fidesz még idén vegye napirendre a választási rendszer áttekintését.
Hajdu Nóra azt mondta, hogy huszonöt évvel ezelőtt az ország egységesen a demokratikus fejlődés, az euro-atlanti integráció útján akart továbbhaladni. Ezt a konszenzust a Fidesz felrúgta, ugyanis ma már nem csak agyonhallgatják a rendszerváltozást, de tagadják az akkor az ország közös sikereként elért eredményeket - jelentette ki az elnökségi tag.
Az Együtt május végén konferenciát tart annak érdekében, hogy érdemi párbeszéd induljon arról, mit jelentett Magyarországnak a rendszerváltozás.
