Belföld

Alkalmatlan posztjára a kormányfő az ellenzék szerint

A Quaestor-ügy kapcsán egyeztetnek a pártok

A kormányfő cserbenhagyta az embereket - állapították meg az ellenzéki pártok, amelyek részt vettek az MSZP által kezdeményezett összejövetelen. Az MSZP szerint a Jobbik nem ellenzéki párt ezért nincs helye a szocialisták által a Quaestor ügyében csütörtökre összehívott egyeztetésen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium le akarja zárni az újságírói találgatásokat, ezért közölte: Szijjártó Péter a Quaestor csődjét megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és semmilyen levelet nem kapott a Quaestor vezetőjétől.

ellegy
Fideszes bűnbandáról beszél az Együtt

"Fideszes Quaestor-bűnbandáról" beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Pápa Levente, az Együtt alelnöke, aki többek között Matolcsy György jegybankelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Polt Péter legfőbb ügyész lemondását követelte.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a "bűnbandában Tarsoly Csaba a tolvaj, Matolcsy György a kókler, Polt Péter a bűnsegéd, Szijjártó Péter a hazug és Orbán Viktor a bandavezér".
Az alelnök mögött az Együtt öt aktivistája állt, akik az említettek fényképéből készült álarcot viseltek, nyakukban pedig egy-egy tábla lógott, a Pápa Levente által mondott minősítésekkel.

Szijjártó nem találkozott Tarsollyal
A Külgazdasági és Külügyminisztérium le akarja zárni az újságírói találgatásokat, ezért a következőket közli: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Quaestor csődjét megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és semmilyen levelet nem kapott a Quaestor vezetőjétől - olvasható a tárca csütörtöki közleményében.

Pápa Levente szerint Tarsoly Csaba, a Quaestor elnök-vezérigazgatója a "bűnbanda többi tagjával" együttműködve százmilliárdos nagyságrendben lopott pénzt "a keményen dolgozó kisemberektől", Matolcsy György pedig megszerezte magának a pénzügyi felügyeletet, de "kiderült, hogy ehhez sem ért", ugyanis az elmúlt másfél évben a vizsgálatok mindent rendben találtak a Quaestornál.
A legfőbb ügyésznek lehetősége lett volna március 9-én zár alá venni a teljes cégcsoportot, ehelyett egy tíznapos ablakot biztosított a "banda tagjainak", hogy kimenekíthessék a pénzüket - folytatta, Szijjártó Péternek pedig azt rótta fel, hogy - mint mondta - a "kudarcos keleti nyitás" főszereplőjévé tette meg Tarsoly Csabát.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán "elismerte, hogy ő a banda vezetője" - mondta az Együtt politikusa.
elezte: minden minisztertől levélben kérdezik meg, hogy az általa vezetett tárca háttérintézményei és cégei tartanak vagy tartottak-e pénzt brókercégnél. Pintér Sándor belügyminiszternél arról is érdeklődnek, hogy miért kellett rendőröket váltani az ügyben - mondta Pápa Levente.

PM: A kormányfő terhelő vallomást tett önmagára
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Orbán Viktor miniszterelnök önmagára terhelő vallomást tett, amikor szerdán közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. Ezt Barabás Richárd, az ellenzéki párt önkormányzati képviselője mondta csütörtökön.
 A politikus úgy fogalmazott, a kormányfő a Quaestor-botrányban "saját haverjait védte, ahelyett, hogy az embereket figyelmeztette volna". Orbán Viktort emellett talán dupla felelősség is terheli, hiszen lehet, hogy a kormányzati pénzkivétel okozta a társaság csődjét - fűzte hozzá.
"Valakinek bilincsnek kell csattannia a kezén" - jelentette ki Barabás Richárd, aki szerint a kormány működése "kriminológiai szakaszba" lépett.
A PM önkormányzati képviselője biztosnak nevezte, hogy Orbán Viktor ezzel minden tekintélyét elvesztette. "Az egykor hősként tisztelt miniszterelnök, ma már az emberek megvetésére érdemes" - mondta.

A DK a kifizetések nyilvánosságát követeli
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Tarsoly Csabát, a Quaestor elnök-vezérigazgatóját, hogy hozza nyilvánosságra a cég összes, március 1. utáni kifizetését - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
Vadai Ágnes azt kéri, mutassák be, kiknek és mennyit fizettek ki ebben a hónapban, illetve közöljék azt is, hogy ezek között van-e offshore hátterű vállalkozás. Azt is szeretnék tudni, hogy vállalt-e bármely kormánypárti politikus ügynöki feladatokat a Quaestornál és ha igen, akkor mekkora jutalékért - tette hozzá.
A független képviselő ezután áttért arra, hogy a Buda-Cash ügyben közel 28 ezer ember, köztük katonák, rendőrök és titkosszolgálati dolgozók Honvéd Egészségpénztárnál tartott egészségügyi megtakarításai veszhetnek oda. Felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy állítsa le a stadionberuházásokat és az azokra szánt pénzekből kártalanítsa a Buda-Cash-ügy károsultjait.