Belföld

A válsághelyzet szükségessé teszi a hadsereg bevonását is

Támogatja a bevándorlás okozta krízis kezeléséről szóló tervezetet a parlamenti bizottság

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kormánypárti többsége és a Jobbik támogatta a rendőrségre és honvédségre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot.

Kétharmados többséggel elfogadtatható törvénytervezetekről tárgyalt tegnapi ülésén parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága. A törvényjavaslat tartalmazza, hogy a rendőrség határrendészeti, bűnüldözési és bűnmegelőzési célból a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve külföldön felderítő tevékenységet végezhet.

Úgyszintén eleme a bizottság elé került javaslatnak, hogy a rendőrséget tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a járványügyi intézkedések biztosítása céljából is számos jogosítvány illeti meg. A tervezet a honvédséget fegyverhasználati joggal látja el válsághelyzet idején az államhatár őrzése kapcsán, az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztető konfliktushelyzetben, valamint az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekmények kapcsán is.

A javaslat szerint e tevékenység során a honvédség nem vonhatja el a rendőrség feladat- és hatáskörét. Kizárólag a menedékjogról szóló törvény szerinti tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben segítheti a rendőrt feladatainak ellátásában a honvédség. A katona a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet során jogosult gépjárművet a közúton megállítani, helyszínt biztosítani, területzárást végrehajtani, kényszerítő eszközt alkalmazni, illetve személyi szabadságot korlátozó és nem korlátozó intézkedéseket tenni. A katona bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas kényszerítő eszközt is használhat, azonban annak használata a másképpen el nem hárítható személy elleni életet vagy testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás kivételével nem irányulhat az emberi élet kioltására.

A törvény a javaslat szerint szeptember 15-én lép életbe.

Kósa Lajos fideszes képviselő, a honvédelmi bizottság elnöke a testület ülésén többek között arra mutatott rá, hogy a bevándorlók magukról állítanak ki bizonyítványt, mikor az országba belépésükkel máris jogellenes magatartást tanúsítanak, miközben egyes számítások szerint háromezer és tízezer euró közötti összeget költenek arra, hogy eljussanak idáig.

A kormánypárti politikus a katonák fegyverhasználati jogosultsága kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy még a közlekedési rendőrök is fegyverrel végzik munkájukat, de senki nem feltételezi, hogy ok nélkül lövöldözni fognak. Amit a katonák esetleges fegyverhasználatával kapcsolatban az ellenzék állít: fantazmagória – fogalmazott Kósa.

Kinevezte honvédelmi miniszterré a köztársasági elnök Simicskó Istvánt – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Áder János a miniszterelnök javaslatára szeptember 10-i hatállyal nevezte ki az új tárcavezetőt. A magyarok biztonságérzetének növelését tartotta az egyik alapkérdésnek Simicskó István kijelölt honvédelmi miniszter a parlament szakbizottságainak keddi meghallgatásain.


Fontosabb törvényi változások szeptember 15-től

Tranzitzónákat alakítanak ki a határon, megemelik az embercsempészés büntetési tételeit, önálló büntetőjogi tényállás lesz a határzár tiltott átlépése, megrongálása, az építési munka akadályozása, a kormány válsághelyzetet hirdethet, felgyorsítják a menekültügyi eljárásokat.


Augusztusban háromszázmilliót kaptak

Körülbelül háromszázmillió forintot költött augusztusban az Országos Rendőr-főkapitányság az illegális bevándorlók ellátására, amelyet a kormány által erre a célra elkülönített 3,1 milliárd forintos keretösszegből biztosítanak. A szervezet tegnap honlapján közölte, az egyes civilszervezetek képviselőinek nyilatkozataival ellentétben a migránsok ellátása folyamatos és megfelelő, nincs fogytán sem az élelmiszer, sem a víz. Kifejtették, a gyűjtőpontokon és előállítókban a múlt hónapban 661 639 szendvicset, 3717 kilogramm felvágottat, 18 ezer kockasajtot, 18 444 kilogramm kenyeret, 22 063 konzervet, kétezer kilogramm almát és banánt, valamint 524 962 palack félliteres ásványvizet osztottak szét.