Belföld

A tehetség kötelez

Tehetséggondozó program indul a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására

Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) 15 éve azt bizonyítja, hogy érdemes és szükséges is plusz erőforrást biztosítani azoknak a tehetséges fiataloknak, akik hátránnyal indulnak - mondta Balog Zoltán a program jubileumi ünnepségén, csütörtökön a fővárosban.

A tehetség kötelez, és valamiben mindenki tehetséges - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere. Kifejtette: a tehetség kötelezi azt, aki kapta és a szűkebb környezetét, a családját, hogy ne kallódjon el, illetve a tágabb közösséget is, egészen az államig, illetve a kormányig, hogy vegye észre a talentumot, támogassa és tartsa számon.

Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter, a program elindítója azt mondta: a program azért is maradhatott meg, mert bevonták az érintetteket, a pedagógusokat, igazgatókat, ők állíthatták össze a tartalmát. A benne lévők a programot magukénak érezték és érzik – hangsúlyozta a fideszes politikus.