„A szíved ki ne hűljön, Csak a tücsök hegedüljön”

– Ha visszatekint lelkipásztori tevékenységére, mit tart kiemelkedő jelentőségűnek, mi volt a legnagyobb feladat?

– Meggyőződésem, hogy a legnehezebb dolog az elmúlt évtizedekben a katolikus iskola létrehozása volt Dabas-Sáriban. Akkoriban még nem volt igazán jobboldalinak mondható sajtó, zömmel baloldaliak voltak. A kezdeményezésemet ellenzők rám zúdították a helyi, országos és külföldi lapokat, a rádiót és televíziót, amelyek kritizálták az iskolaalapítást. Ezek a sajtótermékek felerősítették annak a néhány személynek a véleményét, aki nem volt sem helyi, sem római katolikus, csak ellenezte az ügyet. Nehéz volt az is, amikor pert indítottak, hogy megakadályozzák az iskola felállítását. Az idő azonban a mi ügyünket igazolta: a pert elveszítették, fellebbeztek, de azt is elveszítették.

– Mi segítette át ezen az időszakon?

– Azt mondtam, hogy amit elkezdtünk, azt abba nem hagyjuk. Ez az Isten szolgálata, az egyháznak az érdeke, és nem személyes dolog. Közügy volt, nem magánügy, hiszen nem Pásztor Győző-iskolát alapítottam, hanem egyházi iskolát. Úgy gondoltam, ha a Jóisten ezt rám bízta, majd csak megsegít. És meg is segített!

– Többször említette már Sík Sándor példáját, ma is elhangzott a neve. Milyen szerepet játszott ő az életében?

– Nem ismertem személyesen, csak látásból, hiszen egyetemista koromban rendszeresen hallgattuk a konferenciabeszédeit, kezdetben a Duna-parton, később a Mikszáth Kálmán téren. Érdekes élmény volt ez: sokan jártunk oda, és volt, hogy utána az egyetemi folyosón többekkel fölismertük egymást arcról, mert mind voltunk Sík Sándor előadásán. Aztán később az ő szellemiségében szerveztem meg a cserkészcsapatunkat, és persze megvan otthon az összes műve. Személyes kedvencem a Tücsökszó című versének vége: „…csak a szíved ki ne hűljön, Csak a tücsök hegedüljön.”