Belföld

A szabadság megteremtése a legfontosabb küldetésünk

A Fidesz frakcióvezetője a Fidelitas XII. tisztújító kongresszusán mondott beszédet

A politikai közösségünk küldetése a keményen dolgozó emberek szabadságának és érvényesülésének a megteremtése - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a Fidelitas XII. tisztújító kongresszusán.

rogán
Rogán Antal Petőfi Sándor szavait idézve kijelentette, a politikai szerepvállalás küldetés, „aki csak a saját érdekeit, a saját érvényesülését keresi, az nem méltó arra, hogy mások választott képviselője és vezetője legyen”.

A Fidesz frakcióvezetője, a Fidelitas egyik alapítója kifejtette, az ifjúsági szervezet a polgári kereszténydemokrata világ politikai közösségének része. Emlékeztetett rá, hogy a Fidesz alapítóinak célja a kommunista örökség felszámolása volt, ami egyúttal a nemzeti függetlenség előfeltételének is bizonyult. Szavai szerint ennek a küzdelemnek két fontos állomása volt, a Terror Háza létrejötte, valamint az új alaptörvény megalkotása. Leszögezte, a nemzeti függetlenségért vívott harc sikerét semmi nem szimbolizálta jobban, mint 2015 februárja. „Járt itt a német kancellár, járt itt az orosz elnök, velünk volt Mr. Goodfriend, és a végén mindenki szépen, békésen hazament” – jegyezte meg.

Nem elég a szólás- és sajtószabadság

rogán2
A vasárnapi munkavégzés tilalma a magyar kiskereskedőket, a garázsboltosakat segíti, az ő érvényesülésüknek ad lehetőséget, mert a plázák már egyszer tönkretették őket – hívta fel a figyelmet.

Mi nem lehetünk irigyek arra, ha valaki más többet keres, ha valaki gyorsabban előrejut – mondta, ugyanakkor kifejtve, nem lehet helye a születési és szellemi előjogoknak sem.
Ennek a politikai közösségnek a valódi politikai küldetése a keményen dolgozó emberek szabadságának és érvényesülésének a megteremtése – hangsúlyozta a fideszes politikus.
Mint mondta, ezért van szükség segély helyett munkára, a progresszív személyi jövedelemadó helyett pedig egyszerű, minél alacsonyabb kulcsú adózásra. 

Leszögezte, a szabadsághoz bátorságra is szükség van. Ti vagytok a legbátrabbak, álljatok az élre! – intézte szavait a kongresszus tagjaihoz. Mondjátok el mindenkinek, hogy az a politikai közösség, ami ma Paks ellen küzd, milyen álszent – utalt arra, hogy „Gyurcsány és Szigetvári cége milliókat kapott” 2010 előtt. Nektek az is szabadságotokban áll, hogy elmondjátok, nem helyeslitek az internetadót – fogalmazott, hozzátéve: meghallgatják az érveiket. A frakcióvezető aláhúzta, a Fidesznek nagy szüksége van a fiatalokra, a bátorságukra. Hajrá Fidelitas –zárta szavait.

 

Forrás: fidesz.hu