Belföld
A nemzetbiztonsági ellenőrzésről egyeztetne az MSZP
A szocialisták szerint a konszenzus alapja lehet a kormány javaslata
Az MSZP álláspontja szerint a Magyarország biztonságát szavatoló intézményrendszer kialakítása és megfelelő működtetése a pártpolitikán felül álló nemzeti érdek, ennek megfelelően a nemzetbiztonsági szolgálatok működését szabályozó törvényeket hagyományosan nagy többséggel szokta elfogadni az Országgyűlés - emlékeztet a közlemény, amelyet Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság alelnöke jegyez.
A politikusok emlékeztetnek, hogy a kormánypárti többség 2013 tavaszán az MSZP tiltakozása ellenére fogadta el a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól szóló törvényt, amely "széles körben érdemi jogorvoslat nélkül" tette volna lehetővé a magánszféra korlátozását. Az Alkotmánybíróság azonban idén márciusban megsemmisítette a törvénymódosítást, s az MSZP-s politikusok szerint így lehetőség nyílt arra, hogy az Országgyűlés ezúttal konszenzussal alkosson törvényt a nemzetbiztonsági ellenőrzésről.
Ehhez a szocialisták szerint megfelelő alapot biztosít a kormány most benyújtott törvényjavaslata, ami valóban az egyensúly megteremtésére törekszik a magánszféra védelme és a nemzetbiztonsági érdekek között.
