Belföld
A magyarok tizedének kifogásolható minőségű a vize
Vízvédelmet szorgalmaz az LMP
Keresztes László Lóránt a víz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ennek hátterében az áll, hogy az eddigi kormányzatok nem fordítottak kellő energiát a vízvédelemre. Bár léteznek megfelelő irányokat felvázoló szakirányú stratégiák, ezeket nem hajtják végre, mert "folyamatosan haladékot kérnek a kormányzatok".
A víziközmű-szolgáltató cégek központosításával kapcsolatban hangsúlyozta, az LMP egyetért azzal, hogy a vízszolgáltatás stratégiai ágazat, és az ezt végző cégeknek alapvetően hazai tulajdonban kell lenniük. Ugyanakkor az elmúlt években elindult koncentrációs folyamatot, amelynek következtében több száz helyett most már csak 44 szolgáltató működik, csak részben tartják indokoltnak.
A víziközművekről szólva azt mondta: a hálózat olyan rossz állapotban van, hogy középtávon akár ezermilliárd forintba is kerülhet országosan a rekonstrukciója, azaz "annak biztosítása, hogy továbbra is víz folyjon a csapokból". Keresztes László Lóránt szerint erre a célra, valamint a kistelepülések szennyvízkezelési problémáinak megoldására jelenleg nem állnak rendelkezésre források.
A klímaváltozással kapcsolatban beszélt arról is, hogy a szélsőségessé váló időjárásban egyre gyakoribbak az úgynevezett villámárvizek. Az ezek okozta veszélyhelyzetek kezelésére a nagyvárosokban vannak jelenleg pályázatok, de a vidéki kistelepüléseken nincsenek ilyen források, és nincs is elég erős politikai képviseletük, amely kellően felhívhatná a figyelmet problémáikra. Ezért tartja fontosnak, hogy a Veszprém megyei 3-as választókerületben április 12-én tartandó időközi országgyűlési választáson olyan helyben élő szakember kapjon lehetőséget, mint jelöltjük, Sallee Barbara, aki maga is átéli ezeket a problémákat.
Sallee Barbara emlékeztetett, a térség az UNESCO világörökség-várományos területe szeretne lenni. Hangsúlyozta, ezért és az itt élők életminősége szempontjából is számít, hogy milyen a Balaton vízminősége és mennyisége, hogy van-e minden településen ivóvíz, és az milyen minőségű, illetve hogy szakszerűen gazdálkodnak-e a vízzel. A Balaton vízminősége szerinte több tényezőtől függ, amelyek koordinálására nem létezik hatékony koncepció.
Az LMP jelöltje szerint a vízgazdálkodás a munkahelyteremtéssel is összefügg: a vízgazdálkodásnak, minden ároktisztításnak, útjavításnak és termőföld megmentésének munkahelyteremtő hatása van, ezeket zöld munkahelyeknek is lehet nevezni - mondta.
