Belföld
A gyermekekről szól a mai nap
Több fórumon is várják a segítséget
A 150 éves a Pesti Vigadó elnevezésű gyermekrajzpályázat legjobb alkotásaiból nylít kiállítással vette kezdetét a gyermeknapi rendezvénysorozat.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a kiállításmegnyitón emlékeztetett arra, hogy százötven éves fennállása alatt a Vigadó épülete többször majdnem megsemmisült. "Az építése után már egy évvel leégett, az osztrákok szétlőtték a szabadságharc alatt, kétszer lebombázták, 1956-ban is komoly sérülés érte, 1970-ben pedig majdnem lebontották" - idézte fel, hozzátéve: a tíz éve kezdődött, több éven át tartó rekonstrukciónak köszönhetően "eddig soha nem látható pompájában nyílt meg újra az épület."
Emlékeztetett arra: a Vigadót annak idején azért építették, hogy "itt boldogok legyenek az emberek: táncoljanak, énekeljenek, zenéljenek és szórakozzanak."
Elmondta, hogy az épületben rendezett gyermeknapi programsorozaton babakészítés, tárlatvezetések, a Magyar Művészbabák című kiállítás és mesefilmek szórakoztatják a gyerekeket.
Elhangzott az is, hogy csaknem százhúsz pályamű érkezett A százötven éves a Pesti Vigadó programsorozat részeként meghirdetett gyerekrajz pályázatra. Két korcsoportban az első három helyezett részesült jutalomban, a díjakat az MMA elnöke adta át.
Mikulásgyár a Millenárison
Gyermeknap alkalmából Nyáron is szükség van a szolidaritásra címmel karitatív akción várja az adományokat a Mikulásgyár a budapesti Millenáris Parkban.
Tartós élelmiszereket, tisztítószereket, játékokat és ruhákat várnak a Millenáris parkban felállított installációnál - közölték a szervezők. Akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy nem csak télen van szükség a segítségre, a szolidaritásra.
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője elmondta, hogy a karitatív akció során eddig főként játékokat és élelmiszert adományoztak az érdeklődők, a nap végére várhatóan egymillió forint gyűlik össze. A felajánlásokat a Magyar Posta juttatja el a vöröskereszthez.
Emlékeztetett arra, hogy télen mintegy 110 ezer ember járt a fővárosi Mikulásgyárban. Akkor a játékok és ruhák mellett mintegy 30 ezer kilogramm élelmiszer gyűlt össze. Terveik szerint nyáron fesztiválokra települnek ki és gyűjtik az adományokat a rászorulók számára - mondta Zsolnai Endre.
Az Ökumenikus Segélyszervezet is adományozásra hív
Több mint 42 millió forintnyi támogatás gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet május elején indított Felhőtlen gyermekkor elnevezésű akciójában, a gyermeknap alkalmából a segélyszervezet ismét adományozásra hív mindenkit.
Az évente több mint 1500 gyermeknek rendszeres segítséget nyújtó szervezet facebookoldalán közzétett felhívásában arra hívja támogatói közösségét, hogy gyereknapon gondoljon azokra a gyerekekre is, akik ha nem kapnak támogatást, úgy napról napra jobban leszakadnak szerencsésebb társaiktól. A segélyszervezet munkája 250 forinttal támogatható a 1353-as adományvonal felhívásával.
Az adományvonal hívása mellett a TESCO áruházlánc kasszáinál kapható 250 forintos kuponok megvásárlásával is bárki hozzájárulhat a gyerekek körülményeinek javításához, a felzárkóztató és közösségi programokhoz, valamint a segélyszervezet nyári táboraihoz.
Az Ökumenikus Segélyszervezet május 5-én indított adománygyűjtést és gyermekprogram-sorozatot Felhőtlen gyermekkor címmel. A június közepéig tartó akció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a segélyszervezet gyermekeket segítő központjaiban zajló egész éves munkára, melyen keresztül évente másfél ezer gyermek kaphat esélyt a felzárkózásra, a teljesebb gyermekkorra. Az Ökumenikus Segélyszervezet az alapvető ellátás biztosításán túl munkájában a felzárkóztatásra, a fejlesztésre helyezi a hangsúlyt. A lakhatás, ruházkodás és élelmezés mellett fejlesztő pedagógusok bevonásával, közösségi élmények és szabadidős programok, nyári gyermektáborok szervezésével, intézményeinek fejlesztésével segít behozni a rászoruló gyermekeknek a náluk szerencsésebb kortársaikhoz képesti lemaradást.
Az akció első 4 hetében már 166 ezer adománykupon talált gazdára a TESCO áruházakban, ami 41 475 000 forintnyi támogatást jelent, a 1353-as adományvonalat 5000-szer hívták 1 300 000 forintot ajánlva föl - közölte a segélyszervezet.
A segélyszervezet azt reméli, hogy a gyermeknapi felhívás újabb lendületet adhat a gyermekekért indított országos összefogásnak.
Bélyeg a gyermekmentő szolgálat javára

Az elmúlt évszázadban majdnem minden évben volt olyan kibocsátás, amellyel a Magyar Posta olyan értékek mellé állt, amelyhez karitatív cél is társult. A gyermekmentő szolgálat fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából a 2011-ben már kibocsátott bélyeget egy utánnyomással látták el. Az új bélyegen szereplő felár összegét - bélyegenként 50 forintot - a Magyar Posta a gyermekmentő szolgálatnak juttatja el - tette hozzá. Az eredeti és a most megjelent bélyeg Kármán Orsolya grafikusművész tervei alapján készült a Pénzjegynyomdában.
