Belföld

A civilekkel fogna össze az ellenzék

A civilek az ellenzék hitelvesztéséről beszéltek

Civil fórum létrehozása és "az állam visszafoglalása" is szóba került azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen ellenzéki pártvezetők az egymással és a civilekkel folytatott együttműködés erősítését nevezték a kormányváltás feltételének. Civil szervezetek vezetői ugyanakkor az ellenzék hitelvesztéséről és a pártok ellenőrzésének fontosságáról is beszéltek.

republikon
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Republikon Intézet Civilek, politika, alternatíva címmel rendezett csütörtöki budapesti konferenciáján Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke arról beszélt: van demokrácia Magyarországon, csak korlátozott. Leszögezte: amíg az ellenzék nem tud együttműködni, addig nem lesz kormányváltás. Javasolta egy civil fórum létrehozását.
Juhász Péter Együtt-alelnök szerint ma a fő feladat a Fidesz által foglyul ejtett "állam visszafoglalása", amit az egész társadalomnak kell megtennie, ezért fontos a civilek bevonása. 
Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja szintén azt hangsúlyozta, hogy együtt kell működniük az ellenzéki pártoknak és a civileknek. 
Schiffer András, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz "Orbán Viktor populista miniszterelnökkel" annak az illúzióját kelti az emberekben, hogy az államhatalom megvédi őket a multiktól és a megélhetést könnyebbé teszi. Ehhez képest lehet stratégiát összeállítania az ellenzéki formációknak - mondta. Schiffer szerint ahhoz, hogy sikerre lehessen vinni egy ellenzéki stratégiát 2018-ban, több kérdés köré szervezett országképet kell bemutatni: világossá kell tenni azt, hogy Magyarország számára nincsenek "sztár országok" sem Keleten, sem Nyugaton, Magyarország szövetségesei az azonos sorsú szomszédos országok; az ország függőségén, a nemzetgazdaság kettéosztottság változtatni kell, és kezdeni kell valamint a dolgozói szegénységgel. Schiffer András szerint demokrácia van, jogállam nincsen.
Szabó Tímea, a PM társelnöke azt mondta, hogy a civilek és a pártok együttműködését olyan alapra kell helyezni, hogy értelmes párbeszédet lehessen folytatni a szegénység és a nincstelenség felszámolásáról. Szerinte az ellenzéki pártoknál hitelvesztés figyelhető meg, és idő kell a bizalom visszaszerzéséhez.
Tóbiás József MSZP-elnök azt mondta, hogy a szocialistákat egyetlen dolog foglalkoztatja: hogyan lehet leváltani a kormányt, lebontani a Fidesz által kiépített rendszert, s pártja keresi a helyi együttműködés azon lehetőségeit, amelyekkel a társadalom bevonásával részesévé válhatnak az alternatívaépítésnek.
Gulyás Márton, a Humán Platform közösségi szervezet aktivistája szerint az ellenzéki pártok összefogása nem lesz megoldás 2018-ban. Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszerének "leküzdéséhez" az kell, hogy "a már többször leszerepelt pártok" felfogják, ők az elsődleges nehézségei annak, hogy bármilyen érdemi politikai hatalmi változás bekövetkezzen. Papp Réka Kinga szabadúszó újságíró azt mondta: a civileknek együtt kell működniük a pártokkal, de "keményen" számon kell kérni őket. Lang András, a MostMi csoport képviseletében arról beszélt, az ellenzéki pártok hitelességdeficittel rendelkeznek. Alternatívaként vetette fel a jelenlegi rendszerrel szemben a direkt demokráciát.
Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője, a Népharag csoport tagja szerint konkrét ügyek mentén lehet a civilek és a pártok együttműködéséről beszélni.