Belföld

A bérükért tüntettek Debrecenben

A demonstrálók Brüsszelig is elmennének

Debrecenben tüntettek az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) alkalmazottai szerda délután a megyei kormányhivatal előtt, elmaradt bérüket követelték.

Csepreghy Nándor 20150808
A kormányhivatal mindent megtesz azért, hogy a munkahelyüket elvesztők ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a foglalkoztatás terén - áll a közleményben, amely szerint rögtön megkeresték a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási államtitkárát, valamint az ESZOSZ igazgatóságának elnökét, s kérték, hogy a jogviszony megszüntetése közös megegyezéssel történjen.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára augusztus 15-én közölte, hogy vizsgálják az ESZOSZ tevékenységét. A szövetkezet arra kapott támogatást, hogy kétezer-nyolcszáz munkanélküli ember munkához juthasson. Több hónapon keresztül ki is fizették az alkalmazottakat. Hozzátette: az első híreket követően, amelyek arról szóltak, hogy gond van kilencszáz ember foglalkoztatásával és kifizetésével, az irányító hatóság vizsgálatot rendelt el.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő aznap sajtótájékoztatóján az ESZOSZ-ra utalva arról beszélt: a szövetkezet egy uniós programban hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az Észak-alföldi régióban. Az ESZOSZ 1,3 milliárd forintot kapott öt hónap alatt, de nem fizet az embereknek, még irodái sincsenek. A szövetkezet becsapott kétezer-nyolcszáz munkavállalót, és lehetetlen helyzetbe hozta a családjukat is - fűzte hozzá a szocialista képviselő.