Belföld
A Quaestorral foglalkozik az ellenzék
"Minden érintettnek feljelentést kell tennie"
Gőgös Zoltán azt mondta, hogy minden érintettnek feljelentést kell tennie az ügyben és kárigényt kell bejelentenie, így meglesz az esélye annak, hogy a Quaestor károsultjai előbb-utóbb a pénzükhöz jutnak.
Hozzátette: az ehhez szükséges segítséget mindenkinek megadja az MSZP azzal, hogy megnyitja az irodáit, hogy interneteléréshez jussanak az érintettek, illetve a náluk jelentkezők számára elküldi a bűntető feljelentéshez szükséges nyomtatványt is.
Az LMP törvényt módosítana
Törvénymódosítást nyújtott be az LMP annak érdekében, hogy a brókerházak, befektető cégek ne nyújthassanak befektetési szolgáltatást a kapcsolt vállalkozásaiknak vagy a velük azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező cégeknek. A párt szerint ezzel megelőzhetők a Buda-Cash ügyhöz hasonló visszaélések. Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az úgynevezett tűzfal-törvényjavaslat ezen cégek közötti pénzügyi szolgáltatást is tiltaná.
Ha a szabályozás eddig létezett volna, a Buda-Cash nem értékesíthetett volna nem létező államkötvényeket a DBR Banknak - jelentette ki Heltai László, a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője, aki rendkívül kockázatosnak ítélte az egy kézben lévő bankok és pénzügyi szolgáltatók közötti tranzakciókat. Szerinte a DBR Bank kötvény ügylete nem lehetett a menedzsment döntése, csupán tulajdonosi nyomásra történhetett meg. A javaslat célja épp ezért az, hogy a tulajdonosok ne avatkozhassanak be tulajdonosi érdekeik mentén a menedzsment döntéseibe - jelentette ki.Gőgös Zoltán közölte, hogy a kezdeményezés országos felelőse a tapolcai időközi választáson induló Pad Ferenc érdekképviseleti vezető.
Az MSZP megyei elnöke azt is hangsúlyozta: "alapos a gyanú, hogy minden érintett bűncselekmény áldozata lett, amit egy 2010-es áprilisi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által végzett vizsgálat igazol".
Gőgös Zoltán elmondta azt is, hogy benyújtottak egy országgyűlési határozati javaslatot, ezzel a kormányt arra szólítják fel, hogy "ne engedje el a több mint 200 ezer érintett" kezét. Úgy fogalmazott: nem az számít, hogy ki volt a bűnös, hanem az, hogy visszakapják az emberek a pénzt. Hozzátette: nem akarják ezt az ügyet "kisajátítani", várják más pártok segítő szándékú megnyilvánulását is.
Pad Ferenc, aki az MSZP a DK és a Szolidaritás közös jelöltje, azt hangsúlyozta, hogy naponta találkozik a Quaestor károsultjainak problémájával, köztük olyanokéval is, akiknek több évtizedes megtakarítása veszett oda.
Bár a napokban több kormánypárti politikus úgy nyilatkozott, hogy nem a kormány problémája ez, "szakszervezeti vezetőként úgy vélem, hogy ezeket az embereket nem lehet magukra hagyni" – szögezte le Pad Ferenc.
Fidesz: Az MSZP politikai felelősséggel tartozik
A kormánypárt szerint szocialisták politikai felelősséggel tartoznak az évtizedes pénzügyi korrupcióért, hiszen az ő kormányzásuk alatt, az ő törvényeik és bizalmuk mellett tüntették el az emberek pénzét. A Fidesz értékelése szerint az évtizedes pénzügyi korrupciónak a megerősített pénzügyi felügyeletnek köszönhetően sikerült véget vetni.
