Belföld
A Mazsihisz még nem döntötte el, tárgyal-e a kormánnyal
"Mély csalódás" volt számukra az elmúlt háromnegyed év, a kormány emlékezetpolitikája - fogalmazott Heisler András
A hvg.hu-t erről Heisler András, a Mazsihisz elnöke azután tájékoztatta, hogy Lázár János múlt csütörtökön kezdeményezte a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását szeptemberre.
A Mazsihisz levélben gratulált Lázár János miniszteri kinevezéséhez - olvasható a portálon -, és örömét fejezte ki, hogy a kormány miniszteri szinten is fontosnak tartja a kapcsolattartást a hazai zsidó szervezetekkel.
A hvg.hu-n idézett levélben Heisler András hangsúlyozta: ha a kormány partneri viszonyt akar kialakítani, örömmel működnek közre, ám a Zsidó Közösségi Kerekasztallal kapcsolatos meghívásra csak akkor tudnak válaszolni, ha Lázár János elküldi az ülés tervezett pontos napirendjét, és a zsidó szervezetek előzetesen megvitatják azt.

A Zsidó Közösségi Kerekasztalt a kormány 2011-ben kormányhatározattal hozta létre annak érdekében, hogy platformot biztosítson a hazai zsidó szervezetek és a kabinet párbeszédére. Létrejötte óta több egyeztetés is volt a felek között.
