Belföld
A Hortobágyért aggódik az LMP
Nemzeti parki területek kerülhetnek a földalapkezelőhöz
Sallai R. Benedek, aki helyi gazdákkal is egyeztet a kormányzat tervezett változtatásáról, elmondta: a több száz évnyi hagyományos legeltetés által létrejött puszta is veszélybe kerül az állami földvagyon kezelésével kapcsolatos törvénymódosítás elfogadásával.
Mint mondta, a földalapkezelő számára nem a természet megóvása az elsődleges szempont a területek odaítélésekor.
Beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ugyan támogatta azon javaslatokat, amelyek a nemzeti parkok kezelésében tartaná az eddig ott lévő területeket, a földművelésügyi tárca azonban ellenezte ezt, így félő, hogy a Ház sem fogadja majd el a kezdeményezést.
