„A TISZA-kormány a héten döntött az Országfásítási és Települészöldítési Program elindításáról. A következő években a korábbiaknál sokkal jelentősebb programot indítunk, amire közel 60 milliárd forintot fordítunk” – írta Facebook-oldalán Gajdos László.
„12 millió facsemetét ültetünk el, legalább 1320 hektár új állami erdőt hozunk létre, 4 millió csemetével 20.000 kilométernyi csatornaszakasz mentén végzünk fásítást, 39,6 milliárd forintból a településeinket zöldítjük, elvégezzük az erdőtűzek megelőzéséhez szükséges feladatokat” – sorolta a lépéseket a miniszter
„Nemcsak erdeink területét növeljük, hanem azok természetességének megőrzésére és javítására is odafigyelünk. Épp ezért fokozatosan bővítjük az örökerdő-üzemmódban kezelt erdők arányát is” – zárta bejegyzését.







