Magyarország évszázados gyakorlata az volt, hogy a tavaszi belvizet és a heves esőzések csapadékát csatornarendszereken át a lehető leggyorsabban a folyókba vezették. A súlyosbodó klímaválság és a pusztító nyári szárazságok miatt azonban ez a régi szemlélet teljesen megbukott és a legújabb tájléptékű vízmegtartó stratégiák fókuszában immár a természettel való összefogás és a víz helyben tartása áll.
A koncepció alapja az a felismerés, hogy a drága betonmedrek és a gyors elvezetés helyett a természetes domborzatot kell felhasználni a víztározásra. A WWF Magyarország és az általuk koordinált, több magyar önkormányzatot bevonó LIFE LOGOS 4 WATERS projekt eredményei alapján a leghatékonyabb megoldás a természetalapú vízvisszatartás. A környezetvédelmi szervezet programjainak beszámolói igazolják, hogy ha a holtágakba, az egykori árterekre és a mélyfekvésű területekre visszavezetik a többletvizet, a helyreállított vizesélőhelyek szivacsként működnek: lassan engedik be a nedvességet a talajvízbe, ami aszály idején létfontosságú tartalékot jelent a természetnek és a lakosságnak egyaránt.
A fizikai vízmegtartás sikere ugyanakkor elképzelhetetlen a mezőgazdasági területhasználat átalakítása nélkül. Ezt a folyamatot most már a Közös Agrárpolitika (KAP) hivatalos hazai támogatási rendszere is megpróbálja anyagilag ösztönözni. A KAP vonatkozó pályázati kiírásai szerint az állam ma már konkrét pénzügyi kompenzációt és támogatást kínál azoknak a gazdáknak, akik hajlandók felhagyni a rosszabb minőségű, amúgy is belvízjárta szántóik művelésével.
