Jelenleg minden idők legalacsonyabb vízállását mérik Pakson – írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
Eközben a fenékküszöbbel az eddigi legnagyobb, 61 centiméteres duzzasztást sikerül elérni. Ennek köszönhetően működik az atomerőmű és az ország – jegyezte meg a miniszterelnök.
„Az augusztusinál is alacsonyabb vízszint várható a napokban a Dunán. A kormány által elrendelt paksi építkezésnek és a néhány hét alatt elkészült fenékküszöbnek köszönhetően most nem fenyeget a lekapcsolás veszélye a Paksi Atomerőműnél” – írta október elején Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
A fenékküszöb gyakorlatilag egy víz alatti gát. A folyómeder aljára épített kő- és betonszerkezet célja, hogy mesterségesen megemelje és stabilizálja a Duna vízszintjét az erőmű hidegvíz-csatornájának beömlésénél. A műtárgy kialakítása olyan, hogy lassítja a folyó vizének lefolyását és megemeli a vízoszlopot, miközben nem akadályozza a nemzetközi hajózást. Normál vízállásnál a felszínről nem is látható, kizárólag a mederfenéken fejti ki hidrológiai hatását.
Ha a Duna vízszintje egy kritikus határ alá esne, a szivattyúk már nem tudnának elegendő hűtővizet felszívni a rendszerbe. Ebben az esetben a szigorú nukleáris biztonsági protokollok értelmében az erőmű blokkjait le kellene állítani, ami azonnali, súlyos áramellátási problémákat okozna az országban. A fenékküszöb ezt a kockázatot iktatja ki. Ezért épült meg ideiglenesen a hajózást is korlátozva most nyáron a jelenlegi fenékküszöb.







