Kiemelt szakmai találkozót tarottak az Igazságügyi Minisztériumban, ahol a hazai igazságszolgáltatás meghatározó képviselői és a kormányzat jogalkotásért felelős tisztségviselői ültek tárgyalóasztalhoz – erről Facebook-bejegyzésében adott tájékoztatást a Görög Márta, Magyarország igazságügyi minisztere.
„A Törvényszékek elnökeivel és Dr. Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal Elnökével egyeztettünk az Igazságügyi Minisztériumban, Dr. Bódis Péter Parlamenti, Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Közigazgatási és Dr. Bán Dániel Jogalkotási Államtitkárokkal együtt” – írta a politikus.
„A Törvényszékeken összpontosul az igazságszolgáltatás mindennapi működésének számos gyakorlati tapasztalata. A tárgyalótermi és a bírói jó gyakorlat beépítése biztosíték arra, hogy a jogalkotás segítse azt a célt, hogy a bírósági eljárások kiszámíthatóak, gyorsak és hatékonyak legyenek. Ez az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom alapja, és ezért tartom fontosnak a közvetlen szakmai párbeszédet” – zárta bejegyzését a miniszter.







