Elindult a Szent István Vidékfejlesztési Program első szakasza, amelyben tíz vidéki mikrotérség kap lehetőséget arra, hogy saját fejlesztési stratégiáját alakítsa ki, és helyben határozza meg a támogatásra javasolt beruházásokat. A program kísérleti szakaszában összesen 10 milliárd forint áll rendelkezésre, mikrotérségenként egymilliárd forintos fejlesztési kerettel.
A Kormányzati Kommunikáció közleménye szerin a program első lépéseként létrehozzák a térségi fejlesztési testületeket. A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium szeptember 23-án nyílt pályázatot hirdetett a testületekbe kerülő tagok kiválasztására. A tíz érintett mikrotérség mindegyikében tíz pályázaton kiválasztott tag vesz majd részt a munkában. A jelentkezőknek szakmai önéletrajzot, rövid motivációs bemutatkozást, valamint egy 3–5 oldalas anyagot kell benyújtaniuk a térség problémáiról és fejlesztési lehetőségeiről. Emellett összeférhetetlenségi és lakóhelyre vonatkozó nyilatkozatot is csatolniuk kell.
A pályázatok beadásának határideje október 7. A minisztérium október 26-ig választja ki a tíz-tíz pályázati úton bekerülő tagot. Ezzel párhuzamosan minden térségbe négy felkért szakértőt és egy térségi koordinátort is kijelölnek. Így október végére valamennyi pilot térségben létrejöhet a 15 fős fejlesztési testület. A testületek munkájában megfigyelőként az érintett önkormányzatok képviselői és a térség országgyűlési képviselője is részt vehetnek.
A program célja egy hosszú távú, részvételi alapú vidékfejlesztési modell kialakítása. Ennek részeként a helyi közösségek nem csupán a támogatások kedvezményezettjei lennének, hanem a fejlesztési döntések előkészítésében is szerepet kapnának. A testületek feladata lesz a helyi problémák és szükségletek feltárása, a térség fejlesztési stratégiájának kidolgozása, valamint a megvalósításra javasolt projektek összegyűjtése és rangsorolása.
A novemberi alakuló ülést követően a fejlesztési testületek kidolgozzák a térségek operatív fejlesztési stratégiáját. Ebben meghatározzák a legfontosabb problémákat, a rendelkezésre álló helyi erőforrásokat, valamint négy-hat fejlesztési prioritást. A munkát a minisztérium módszertani sablonokkal, statisztikai adatokkal és szakmai támogatással segíti.
A következő lépésben megkezdődik a konkrét projektötletek összegyűjtése. Javaslatokat az önkormányzatok, helyi intézmények, civil szervezetek és szakmai szereplők is benyújthatnak, de maguk a fejlesztési testületek is előállhatnak projektjavaslatokkal.
A tervek szerint 2027 januárjára elkészülnek a támogatásra javasolt projektlisták. Ezeket először a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium ellenőrzi szakmai, jogi, fizikai, pénzügyi és támogathatósági szempontok alapján. Csak az ellenőrzésen megfelelt projektek kerülhetnek a lakosság elé.
A végső sorrendről ugyanis a helyiek dönthetnek. A pilotprogram tervei szerint 2027 februárjában mind a tíz érintett mikrotérségben helyi véleménynyilvánító szavazást tartanak. A lakosság rangsorolhatja a meghirdetett fejlesztési projekteket, és a kialakuló sorrend alapján dőlhet el, hogy az egymilliárd forintos térségi keretből mely beruházások valósulhatnak meg.
A végleges támogatási döntések február végére várhatók, ezt követően márciusban kötik meg a támogatási szerződéseket közvetlenül a projektek gazdáival. A beruházások előkészítéséért, tervezéséért, engedélyezéséért, kivitelezéséért és fenntartásáért a projektgazdák felelnek. Nekik kell gondoskodniuk a támogatás szabályos pénzügyi felhasználásáról és elszámolásáról is.
A pénzügyi lebonyolítást a Magyar Államkincstár végzi, míg a program monitoringját és értékelését a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium látja el. A kísérleti szakasz tapasztalatai alapján később a program további térségekre is kiterjeszthető lehet.







