Fontos bejelentéseket tett Magyar Péter Paksról a kormányülés után
"Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendeltük el majd 150 ezer köbméter kő felhasználásával, és intézkedtünk két 80 méteres bárka esetleges elsüllyesztésének előkészítéséről is" - fogalmazott Magyar Péter.
A miniszterelnök kiemelte, a munkálatok már meg is kezdődtek. Az ország legjobb mérnökei, vízügyi és energetikai szakemberei segítik a kivitelezést. A honvédelmi miniszter 100 katonát rendelt ki az építkezés támogatására. 24 órás munkavégzést rendeltünk el.
Az alacsony dunai vízállás rendkívüli károkat okoz a költségvetésnek és a gazdaságnak - emlékeztetett a kormányfő, kiemelve, ezért azonnal megvalósítható megoldást kellett találniuk.
Ezen beruházással pár héten belül biztosítható, hogy a dunai vízszint az atomerőmű hűtőcsatornájánál ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, és ennek következtében Magyarország legfontosabb erőműve teljes kapacitással működhessen.
A miniszterelnök elmondta, a Duna vízszintje az elmúlt napokban átmenetileg emelkedett, de a vízügyi előrejelzés szerint 4-5 napon belül ismét mínusz 136-137 centiméter környékére süllyedhet. A vízszint külső beavatkozás nélkül jövő héten akár mínusz 140 centimétert alatt is lehet, ezért ismét felmerülhet az erőmű teljes leállítása - tette hozzá.
A kormányfő azt mondta, a Duna teljes hosszán drámaian alacsony a vízszint, és a következő napokban, hetekben érdemi csapadék nem várható a vízgyűjtő területeken, így akár hónapokig is fennállhat a probléma.
Közölte, a paksi erőmű teljes kiesése havonta legalább 50 milliárd forintos terhet jelent a magyar költségvetésnek, ehhez képest a most elrendelt beavatkozások költsége hatmilliárd forint.
A paksi atomerőműben tartott kormányülés kapcsán Magyar Péter azt mondta: "az előző kormányok mulasztása, amit most be kell pótolnunk, hatalmas, a rendelkezésre álló idő pedig kevés".
Közölte: arra kaptak áprilisban felhatalmazást, hogy az ország előtt álló problémákat felelősen, cselekvően, mindig a magyarok érdekét szem előtt tartva oldják meg. Nem fordulhat elő többé, hogy a politika cserben hagyja a hazát a bajban - fogalmazott.
A kormányfő hangsúlyozta: a következő napokban és hetekben az eddigieknél is nagyobb összefogásra lesz szükség.
A fenékküszöb építésével párhuzamosan Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek irányított elsüllyesztésével rövid távon húsz centimétert emeljenek a Duna vízszintjén - ismertette a miniszterelnök a kormány döntését a Facebookon szerdán.
Magyar Péter, aki a várhatóan ismét rendkívül gyorsan apadó vízszinttel indokolta a döntést, arról beszélt, hogy ezzel a végleges fenékküszöb elkészültéig is elkerülhető lehet a paksi atomerőmű teljes leállítása.







